- hirdetés -

A hosszú tél után éledezik a város, az utóbbi időszakban egyre kellemesebb tavaszi időjárás tapasztalható Orosházán is. Ezt használja ki az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. is, hiszen csütörtökön délelőtt már elkezdték településünk köztereinek rendezését.

A munkálatokért felelős cég vezérigazgatója elmondta, hogy városszerte 12 fő gépi, illetve kézi eszközökkel vágták a füvet.
– Ezeket a feladatokat folyamatosan végezzük majd a nyáron. Munkatársaink a terek rendezése mellett a fák gallyazását is elvégzik. Április végén kerül sor a főtér karbantartására, medencék kitisztítására. A hónap végére, május elejére tervezzük a város virágosítását is, csupán a megfelelő időjárási körülményekre várunk. Főként egynyári növényekkel, muskátlival díszítjük fel majd a köztereket – ismertette Benkő Ferenc.

Készül a térköves rész Gyopárosfürdőn (Fotó: Rosta Tibor)

Hozzátette, hogy a tavaszi felkészülés nem csak a városban, hanem Gyopárosfürdőn is időszerű már. A vezérigazgató lapunkat úgy tájékoztatta, hogy az ott található medencéket már leengedték, tisztítják, és állapotukat folyamatosan ellenőrzik. Ezután derül ki milyen javítási feladatokra lesz szükség.

– A nyári főszezon előtt rendszerint elvégezzük a szükséges gépészeti karbantartást is, emiatt egy napra, április 23-án nem lesz látogatható a fürdő. Emellett az úgynevezett strand bungaló épületét is lefestjük, körülötte 350 négyzetméteren térkövet helyezünk le. Ezzel is tovább növelve vendégeink kényelmét – zárta a vezérigazgató.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.