- hirdetés -

Egy másodosztályú vasárukat értékesítő kis telepből indult, és már huszonnyolc éve áll a lakosság szolgálatában a Vasex. Folyamatosan, és a vásárlói igényeket követve változik, alakul, bővül. Orosházán és környékén sok mesterembernek állandó bázisa, ahol minden, a munkavégzéshez szükséges gépet, anyagot, szerszámot egy helyen szerezhet be.

Mint minden sikeres vállalkozás, úgy a Vasex Kft. mögött (vagy inkább az élén) is egy elhivatott, lelkiismeretes vállalkozó áll. Sikeres vállalkozókat bemutató sorozatunkban Polyák János ügyvezetővel beszélgettünk a múltról, jelenről, sikerekről, próbatételekről, melyek az elmúlt 28 évet jelentik.

Kényszerből született

– Az Orosházi Állami Gazdaságban zajlott ’86 tájékán a Dunai Vasmű másodosztályú termékeinek értékesítése, melynek megszervezésével, felépítésével bíztak meg. Egy pályakezdő üzemmérnök számára nagy kihívás volt. A gazdaság egyszemélyes Kft-jét vezettem, míg fel nem mondtak. A negyvenegy tulajdonosú Tropika Kft-ben folytattam. Itt is elsodort minket az élet vihara és a cég csődhelyzetbe került. Azt láttam megvalósítható jövőnek, ha megvásárolom ezt a csődközeli céget és vállalkozóként magam próbálom felvirágoztatni. Két hét alatt eladtam lakást, kocsit, garázst és megtettük feleségemmel ezt a merész és nehéz lépést. 1993 óta vagyunk Vasex Kft– mesél a kezdetekről Polyák János.

Édesapjával és két alkalmazottal indult az akkor még pici cég, melyet némi öniróniával így jellemez az ügyvezető: – Kiálltunk az ajtó elé, elfordítottuk a fejünket jobbra, aztán balra és kész volt a leltár. Szerencsére volt keletje a másodosztályú vasárúnak, melyből az akkoriban szépen szaporodó csirkés, pulykás, fóliás vállalkozások válogattak. Minimális költséggel és rengeteg munkával haladtak előre.

– Minden költséget minimalizáltunk, és rengeteget dolgoztunk, hiszen egyszerre több munkakört kellett eredményesen betöltenünk. Keltem hajnal háromkor, az üveggyár sofőrjével mentem Pestre, ahol ő lerakta az üveget, visszafelé megpakoltuk a kamiont vassal, késő délután hazaértünk, lepakoltunk, este még könyveltem és csináltam az aznapi papírmunkát. Évekig így ment hétfőtől szombat délig – emlékszik vissza az ügyvezető.

Bővülő választék

A szögvasak, zártszelvények mellett felmerült az igény a megmunkálásukhoz szükséges hegesztéstechnikai gépek, elektródák, csiszoló-, vágóeszközök iránt. Ha megmunkálják a vasat, akkor azt le is kell festeni, közben pedig szükség van munkavédelmi felszerelésekre is. Ezekkel bővítették a kínálatot. Ment is szépen az üzlet egészen a válságig.

– 2006 és 2008 között sokmilliós veszteséget kellett elkönyvelnünk, sok számlánkat nem fizették ki a közben tönkrement vállalkozók. A válság idején megállt minden, nekünk pedig be kellett látnunk, hogy túlméretezett a szervezetünk. Létszámot kellett csökkentenünk. Azt is láttuk, hogy a válságot követő fellendülés időszaka egy korszerűbb kiszolgálást, nagyobb választékot követel meg. Akkor építettük össze a két nagy épületünket és alakítottuk ki a ma látható ezer négyzetméteres áruházat. A Vasex jelenleg áll egy vas részlegből, egy festék részlegből, egy szerszám, munkavédelem-, és egy építőanyag részlegből. Minden részleg szortimentje és kiszolgálása szakáruházi, szakbolti szintű, de Orosházán és vonzáskörzetében ilyen integrált vállalkozás nincs másik – teszi hozzá büszkén.

Az ügyvezető a kéziszerszám részlegen (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Nem csak üzletből áll az élet

Sok éve már, hogy a cég köti le ideje nagy részét, persze vannak más területek, ahol János szintén igyekszik megfelelni. Az egyik ilyen a család. Feleségével három gyermeküket nevelik, nevelték fel. Emese lányuk Frankfurtban, marketing területen építi a karrierét, Ádám a budapesti Corvinus Egyetemen, gazdálkodás-menedzsment szakon szerzett alap diplomát, most mesterképzésre jár. A legkisebb, Máté, első éves középiskolás. Feleségével, Edittel közösen vezetik a céget. E mellett folyamatosan tanul, képzi magát.

– Az életben két nagyon összetett dolgot lehet mindenféle iskolai végzettség nélkül csinálni. Szülő lehetsz és ügyvezető. Mindkettőben igyekszünk jól teljesíteni. Az egykori 1-es, mostanra Református Két Tannyelvű Általános Iskolában 19 évnyitót és évzárót hallgattunk végig kihagyás nélkül, az üzleti életben pedig folyamatosan tanulok, illetve Európában járva figyelem a változásokat, trendeket és igyekszem a tapasztaltakat hasznosítani. Csak az elégedett vevő a jó vevő, és ezért mindent meg kell tennünk – teszi hozzá.

Let’s do it

A kis és középvállalkozások számára a multikkal szemben a túlélést az üzletlánc rendszer biztosíthatja. A Vasex is rálépett öt éve erre az útra.
– A Let’s do it egy ausztriai székhelyű franchise. Ezt azt jelenti, hogy kapjuk az arculatot, a marketinget, a ruházatot és az árukészletet. Több száz üzlet tapasztalatai alapján alakítják ki a korszerű és optimális stratégiát – mondja a legújabb időkről Polyák János.

Lehetne még beszélgetni Jánossal vég nélkül a fociról, hisz maga is labdarúgó volt, nagy- és kispályán, a Rotary Klubról, a számtalan rendezvényt támogató Vasexről, de ezek már legyenek későbbi írások témái!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.