- hirdetés -

Az örményországi Jerevánban rendezték a hét végén az IFK világszervezet Európa-bajnokságát. Két orosházi karatés, ifj. Zsiga Zsolt és Láng Zsolt is ott volt a magyar színeket képviselő sportolók között.

Huszonöt ország, mintegy hatszáz versenyzője vett részt az elmúlt évek egyik legerősebb kontinens viadalán. A KWU (Kyokushin World Union) által tömörített világszervezetek legjobbjai is mind ott voltak az örmény fővárosban és emelték a verseny színvonalát.

Az orosházi harcosok Láng Zsolt révén -70 kg-ban, Ifj Zsiga Zsolt révén -80 kg-ban léptek tatamira a két „legsűrűbb” mezőnyben. Láng Zsolt sajnos kiesett a legjobb tizenhat közé jutásért egy örmény versenyző ellen. Zsiga Zsolt számára tovább tartott a verseny. Első Összecsapásán neki is a hazaiak egyik versenyzőjével kellett megküzdeni. Ezt sikerrel vette az orosháziak kiválósága, csakúgy, mint a következő, iráni ellenfelével zajlott küzdelmet. A legjobb négy közé jutásért ismét egy örmény harcos következett. Ezen a találkozón a bírókon kívül mindenki a magyar fiút látta jobbnak. A mérkőzés bírái a hazai versenyzőt hozták ki győztesnek. A két orosházi versenyző edzőjét, shihan Zsiga Zsoltot kérdeztük a jereváni tapasztalatokról.

A háromtagú orosházi különítmény: sensei Zsiga Zsolt, shihan Zsiga Zsolt, Láng Zsolt (Fotó: OKKSZK)

 – Láng Zsoltitól őszintén szólva jobb szereplést vártam. Érzésem szerint a tudása alapján be kellett volna jutnia a nyolcba. Sajnos ez most nem sikerült. Zsiga Zsolt szépen és eredményesen küzdött, míg az örmény ellenfele ellen el nem meszelték. Már a sorsolás is sejteni engedte, hogy lejt a hazai pálya, mert míg Zsoltinak két meccsel a kezében, lábában kellett odaállni, az örmény srác az első két fordulóból erőnyerőként, küzdelem nélkül jutott tovább. A négy közé jutásért vívott küzdelemben így is Zsolt volt jobb, aki megnézi a meccs felvételét, maga is elbírálhatja. Érzésem szerint neki kellett volna tovább jutnia és akkor bemehetett volna a döntőbe is – összegezte shihan Zsiga Zsolt.

A Jerevánban szerepelt két orosházi karatés következő megmérettetése ezúttal eltérő lesz. Láng Zsolt a lengyelországi WKB Utánpótlás Európa-bajnokságán szerepel májusban, sensei Zsiga Zsolt pedig a szeptemberi londoni Britisch Open-re készül.

Érdekesség, és persze büszkeségre ad okot, hogy a KWU, Európa-bajnokságra készült kiadványában sensei Zsiga Zsoltot az esélyes sztár versenyzők között találhattuk, a későbbi győztes és dobogós orosz versenyzők, Nazaretyan, Mezestov, és Ramazanov társaságában.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.