Aranyos táncosok

Az elmúlt hétvége legtöbb eseményét értelem szerűen háttérbe szorította az országgyűlési választás. Azért az élet a többi területen sem állt meg. A Candy Dance Crew táncosai számára például rendkívül fontos esemény volt a szavazást megelőző szombati minősítő verseny.

Tiszavasváron rendezték a táncosok “Revolution Dance Cup” országos minősítő versenyét április 6-7-én. Az orosházi delegáció három korosztállyal, (gyerek, junior és felnőtt) a szombati napon lépett színpadra. Ezen a napon kétszázharminc produkciót láthatott a közönség,  a reggel nyolctól este kilencig tartó erőpróbán  A húsz orosházi táncos megmérette magát egyéniben, párosban, illetve csoportokban és formációban is.

Nagyszerűen megállták helyüket a Candy Dance Crew táncosai (Fotó: egyesület)

A csoport és egyben a tánc klub vezetőjét, Földesi Szandrát kértük, értékelje a delegáció munkáját és szereplését.

 – Rengeteget, és nagyon keményen dolgoztak a gyerekek. A versenyt megelőző héten minden nap voltak próbáink. A lelkiismeretes felkészülés meg is látszott az eredményeken. Talán a legjobb formájukat sikerült hozni szombaton a táncosoknak. Kivétel nélkül nagyon büszke vagyok mindnyájukra, hisz ebben a nagy, és nagyon erős mezőnyben nagyszerűen megállták a helyüket és nagyon szépen teljesítettek – mondja mosolyogva és elégedetten Földesi Szandra.

Az orosházi Candy Dance Crew eredményei:

Gyerek korosztály hiphop kategória:
Egyénik:
Berta Zsófi – arany
Tóth Lina – arany
Kiss Timi – bronz
Duok:
Tóth Lina – Berta Zsófi – arany
Kiss Timi – Tüskés Vivi – bronz
Csapat:
Soldier Girls – arany és különdíj
Little Stars – ezüst

Junior korosztály:
Egyéni:
Ökrös Noémi – ezüst
Duo:
Tóth Hanna – Lászlótelki Lilla – ezüst
Formáció:
Project C – arany
This is the CDC – ezüst

Felnőtt korosztály:
Egyéni:
Tóth Barbara – arany
Földesi Vanda – ezüst
Szekerczés Szabina – ezüst
Csapat:
C’Six – ezüst


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás