- hirdetés -

A kampányt összegezte a Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd (MSZP-P) képviselőjelöltje az április 6-i sajtótájékoztatón. Az MSZP frakcióvezetőjével a vasárnapi választás tétjéről is beszéltek.

Aktív kampányt folytattunk az elmúlt hetekben – fogalmazott Füvesi Sándor a baloldali párt orosházi irodájában tartott kampányzáró sajtótájékoztatón. A Békés megye 4-es számú választókerületének MSZP-P képviselőjelöltje összegezte a kampányidőszakot és a programjuk főbb pontjait.
– Fontos kérdés az elvándorolt fiatalok visszacsábítása, a munkahelyteremtés és az elnéptelenedő falvak rendbehozatala. Emellett a közmunkások helyzetének javítására is törekedni fogok. Egészségügy és szociális területen is változtatni szeretnék, segíteni a hátrányos helyzetűeket. Tanári diplomával rendelkezem ezért az oktatás kérdése külön szívügyem – sorolta, majd szavazásra buzdította a választópolgárokat.

Összegeztek és a választás tétjéről beszélt Füvesi Sándor és Tóth Bertalan (Fotó: Dancsó József)

Tóth Bertalan szerint, két nappal a voksolás előtt a szavazás tétjéről kell beszélni. Az MSZP frakcióvezetője elmondta, hogy megállítanák az oktatási-, illetve az egészségügyi rendszer leépülését.
– Az MSZP-Párbeszéd az igazságos rendszert képviseli. Abban az esetben, ha mi kerülünk kormányra megszüntetjük az igazságtalanságot és elszámoltatjuk a jelenlegi kormány tagjait és családtagjait. A választók többsége kormányváltást akar, vasárnap eldől, hogy melyik párt tud kormányt alakítani. Miniszterelnök-jelöltünk, Karácsony Gergely megvalósítja azt a szociális demokrácia programot, amelyben nem a nép szolgálja a hatalmat, hanem a hatalom az embereket – fogalmazott a frakcióvezető.

Nem kérték Füvesi Sándort a visszalépésre

Sem Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt, sem Molnár Gyula pártelnök nem kérte Füvesi Sándort a visszalépésre – cáfolta közleményében dr. Szabó Ervin jobbikos képviselőjelölt állítását az MSZP Békés Megye 4. Számú Választókerületi Szervezete elnöksége.

Az elnökség szerint a Jobbik az a párt, amelyik nem hajlandó tárgyalni a koordinált visszalépésekről, tehát ha marad a Fidesz-kormány az a jobboldali pártnak lesz köszönhető. A közlemény kitért rá, hogy Szabó Ervin bűnbakot akar az MSZP-P dél-békési jelöltjéből csinálni azért, hogy a Jobbik felelősségéről elterelje a figyelmet.

A legesélyesebb ellenzéki jelöltnek Füvesi Sándort nevezték meg, hiszen öt párt is felsorakozott mögötte. A választásig nem kívánnak a témában reagálni semmilyen állításra.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.