- hirdetés -

Három intézmény is megújul a városban: összesen 520 millió forintos pályázati forrás felhasználásával a Lehel és Könd utcai önkormányzati óvodák, valamint a Forrás Református Óvoda fejlesztése valósul meg. A beruházásokat a szülői igényeket, és az itt dolgozók javaslatait is figyelembe véve hozzák tető alá, lesz bölcsődei férőhelybővítés és épületbővítés is.

Orosháza szempontjából a 2017-es év a pályázatok esztendeje volt: több milliárd forintos forrást nyert el határozott fellépéssel és hatékony érdekképviselettel az önkormányzat. Az infrastruktúra-fejlesztések között prioritásként szerepel a gyermekek jelenlegi és jövőbeli ellátását biztosító óvodák felújítása.

Orosháza Város Önkormányzatának 250 millió forintos forrás áll rendelkezésére a Lehel és Könd utcai óvodák korszerűsítésére.
– A kor kihívásainak megfelelően modern, biztonságos környezetben tölthetik majd mindennapjaikat a gyermekek. Nagyon sokat dolgoztunk ezekért a fejlesztésekért, melyek fontos részét képezik az élhető, biztonságos, szerethető város kialakításának. A Simonka György által életre hívott Calendula Szövetség szakembereivel, térségi összefogásban dolgozunk és járjuk ki a forrásokat az itt élők igényeire alapozott fejlesztésekre – összegez Bojtor István alpolgármester.

Lecserélik a kazánokat, olcsóbb lesz az üzemeltetés (Fotó: Rosta Tibor)

Az óvodákban a teljes körű energetikai beruházás keretében új nyílászárókat szerelnek be, hőszigetelési munkák történnek, új kazán érkezik, valamint az épületek elektromos hálózatát korszerűsítik.
– Az esélyegyenlőség jegyében a Lehel utcai óvodában akadálymentes illemhelyiség, bejáró, valamint parkoló is épül. Az akadálymentesítés azért is fontos, mert jelenleg nem biztosított a mozgáskorlátozott gyermek befogadása a Lehel utcán – tájékoztat Németh Gabriella intézmény-vezető.  A felújítás menetrendjére is kész tervekkel rendelkeznek: a fejlesztés ideje alatt – az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete felajánlásának és támogatásának köszönhetően – a Töhötöm utcai épületben helyezik el a gyermekeket.

A beruházás részét képezi a bölcsődei férőhelyek bővítése is, melynek köszönhetően 24 gyermek bölcsődei ellátására nyílik lehetőség. A Könd utcai óvodában két csoportszobát alakítanak ki.
– A bölcsődei szobák iránt már most nagy az érdeklődés, hiszen központi, jól megközelíthető helyen található – ismerteti Bogárné Kiss Ildikó, az Egységes Szociális Központ (ESZK) igazgatója. Mint mondja, a kapacitásbővítés rendkívül fontos, hiszen jelenleg csak egy bölcsőde, a Kisharang működik Orosházán. A bővítés eredményeként hat új munkavállalót tudnak felvenni.

Szépülnek az orosházi óvodák (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az Orosházi Református Egyházközség is eredményesen pályázott óvodafelújításra. Több mint 270 millió forintból valósul meg a Lehel utcai Forrás Református Óvoda fejlesztése és bővítése, melyet az évről évre növekvő gyermeklétszám indokol. Az egyházi óvodában komplex felújítás történik, melynek köszönhetően egy új épületszárnyban építik ki a csoportszobákat és a tornaszobát, míg a jelenlegi épületrészben tálalókonyhát és kiszolgálóhelyiségeket alakítanak ki.

Tóth Mónika intézményvezető lapunknak elmondta, a beruházás azért is vált szükségessé, mert kinőtték a Lehel utcai épületet, ezért átmeneti megoldásként a református gyülekezeti házban egy óvodai csoportszobát üzemeltetnek.
– Tudjuk, hogy a pályázat elnyerése, noha hatalmas erőfeszítéseket kívánt meg eddig is, csak az első, de nagyon fontos lépés azon a nehéz úton, aminek a végén elmondhatjuk, hogy az óvodánk környezeti adottságai elérik az itt folyó oktató-nevelő munka színvonalát – hangsúlyozta a vezető óvónő.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.