- hirdetés -

A nagyszabású terv megvalósítását szándéknyilatkozatban rögzítették az orosházi horgászegyesületek képviselői, a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség, valamint az orosházi és a megyei önkormányzat. A cél egy tematikus horgászturisztikai útvonal létrehozása Dél-Békésben.

Az előkészítő tárgyalások után egy olyan együttműködés alapjait tették le március 29-én, az orosházi városházán, amelyben együtt dolgoznak a horgászok, a város, a térség, a megye képviselői. A Dél-Békésben működő horgászegyesületek bevonásával és igényei alapján egy működőképes, tematikus horgászturisztikai útvonalat hoznak létre, különös figyelmet fordítva a vizek tisztaságára, a horgászhelyek kulturált megközelíthetőségére, pihenőhelyek kialakítására és gondozására, bevonva a turisztikai és vendéglátóhelyeket is.

– A célunk, hogy közös erővel fejlesszük, és tegyük horgászparadicsommá és horgászturisztikai célponttá Dél-Békést, és bízunk abban, hazánkból és a környező országokból is sok horgászt és velük együtt sok családot fog Orosházára és a térségbe vonzani. Örülök, hogy a horgászegyesületek, a város és a megye egymás mellé sorakoztak egy nagyszerű terv megvalósításáért, a Calendula Szövetség minden segítséget megad a projekthez – összegez Simonka György szövetségi elnök, kiemelve, a közös munkában minden olyan horgászegyesületet szívesen látnak, amely egyetért a célkitűzésekkel.

Egy működőképes, tematikus horgászturisztikai útvonalat hoznak létre(Fotó: Rosta Tibor)

Az orosházi egyeztetésen megállapodtak abban is, hogy a regionális horgászturisztikai koncepció, majd a fejlesztésekre irányuló pályázatok kidolgozása érdekében konzorciumot hoznak létre.

– Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy fejlődni csakis összefogással lehet. Példaértékű, hogy a résztvevők együttes erővel valósítanak meg egy nagyszerű, a turisztikai szolgáltatások körét bővítő tervet. A megyei önkormányzat minden ilyen jellegű kezdeményezés mellé nagy örömmel áll. Konzorciumi partnerként, felkészült területfejlesztési szakember gárdánkkal, úgy gondolom, hozzá tudunk tenni ehhez a közös ügyhöz – emelte ki Zalai Mihály megyei elnök.

A fejlesztésekre irányuló pályázatok kidolgozása érdekében konzorciumot hoznak létre (Fotó: Rosta Tibor)

A szervezetek szándéknyilatkozat aláírásával erősítették meg együttműködésüket az orosházi városházán, amelyet a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség képviseletében Simonka György elnök, a Békés Megyei Önkormányzattól Zalai Mihály elnök, Orosháza Város Önkormányzata nevében Dávid Zoltán polgármester, az Orosházi Kinizsi Horgász Egyesület képviseletében Bozsár Lajos elnök, a Barracuda Horgász Egyesülettől Frankó Gábor elnökhelyettes, az Olajbányász Horgász Egyesület nevében Nász Imre elnök, míg a Kedvenc Sporthorgász Egyesület részéről Vígh Mihály elnökhelyettes látott el kézjegyével.

Az aláírt szándéknyilatkozattól a megvalósításig sok feladat vár az összefogás szereplőire. Orosháza és Dél-Békés ma még nem a horgászturizmusáról híres, pedig vannak kiváló horgászhelyeink, különleges lehetőségeink. Ahogyan a kezdeményezők, úgy mi is bízunk benne, hogy a fejlesztések révén sok-sok horgásztársunk élvezheti majd térségünk adottságait és vendégszeretetét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.