- hirdetés -

Csütörtök este egyeztető megbeszélésre várta a polgármesteri hivatalba, a több, mint kétezer horgászt tömörítő négy orosházi horgász egyesület vezetőit Dávid Zoltán polgármester. A megbeszélésen jelen volt Simonka György országgyűlési képviselő is.

A közgyűléseken felvetett gondokat, megoldásra váró feladatokat beszélték meg az egyesületi vezetők a polgármesterrel és a képviselővel, természetesen az előrelépés reményében. Egyben megismerkedhettek a vezetés közeli és távolabbi tervekben szereplő, horgászokat érintő elképzeléseivel.

A kisebb problémák, mint a tavak megközelíthetőségének javítása, nádvágás és hasonlók, a város költségvetésében erre felhasználható keret segítségével helyi szinten megoldhatók és polgármester úr mindent meg is tesz ezért, de véleményem szerint nagyobb léptékben kellene gondolkoznunk – mondta Simonka György képviselő, a megbeszélés előtti interjúban.

Gyümölcsöző volt az orosházi horgász egyesületek vezetőivel folytatott polgármesteri megbeszélés (Fotó: Rosta Tibor)

– Ha nagyobban gondolkodunk, koncepcióban kell gondolkodnunk, egymásra kell építeni a programokat. A tematikus turisztikai útvonalak például sokakat vonzanak és komoly összegekkel támogatják is ezek létrehozását. Gondoljunk csak a bor-turisztikai, kerékpáros, zarándok és egyéb útvonalakra. Ezeket a nagy pályázatokat kellene véleményem szerint megcélozni, és ennek segítségével sok pénzt hozni a régióba. Ez persze csak akkor ér valamit, ha nem felülről, mi akarjuk megmondani a „tutit”, hanem azok igényeire, tapasztalataira alapozunk, akik nap, mint nap ott vannak a vízpartokon. Nagyon örülök annak, hogy a négy orosházi horgász egyesület ebbe teljes mellszélességgel beleállt – tette hozzá Simonka György.

A megbeszélésen a Simonka György által is vázolt elképzelés mentén haladtak. Mindenki próbált a „miért nem lehet” helyett, a „hogyan lehetne” oldalról hozzáállni. Segített ebben Ruck Márton, a Békés Megyei Közgyűlés fejlesztési bizottsága elnöke is. A késő estébe nyúló megbeszélés végére kialakult, hogy -talán hamarosan- a négy egyesület szándéknyilatkozatban erősíti meg az elhangzottakat, a Calendula Szövetség és a város, valamint a megye vezetése pedig segít a horgász-turisztikai útvonal pályázat elkészítésében és sikerre vitelében.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.