Nyuszi, tojás, papír, olló – Sikert arattak a húsvétváró kreatív játszóházak

Már a tavaszi szünet második napján sem kellett gondolkodniuk a gyerekeknek, hogy mivel töltsék el hasznosan a szabadidejüket, hiszen gyermekprogramokból nem volt hiány Orosházán március 29-én. 

Reggeltől késő délutánig gyermekhangokkal telt meg a Petőfi Művelődési Központ és a Justh Zsigmond Gyermekkönyvtár. Egész nap húsvétváró játszóházzal várták az alkotni vágyó kicsiket és nagyokat.

Szabó Orsolya a Petőfi Művelődési Központ kulturális szervezője elmondta, reggel 9 órakor kezdték a játszóházat, amit a Nagycsaládosok egyesületével közösen szervetek.
– Több mint 70 gyermek látogatott el a Színháztermi előtérbe, ahol húsvéti asztaldíszeket, nyuszis karkötőket, vasalós gyöngyökből készült dekorációkat készíthettek vagy tojást díszíthettek szalvétatechnikával – tájékoztatott a szervező. 

Gyermekprogramokból nem volt hiány Orosházán március 29-én (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A délig tartó rendezvény után, a kicsik egy szinttel feljebb is ollót ragadhattak és elkészíthették saját húsvéti dekorációjukat, hiszen délután két órától a Justh Zsigmond Gyermekkönyvtár szervezésében is játszóház indult. 
– Közel harminc gyermek érkezett a könyvtárba, hogy tojástartót, képeslapot vagy kisbirkát készítsen – mondta Tengerics Éva gyermekkönyvtáros. 

Mindkét rendezvény népszerű és eredményes volt. Misem bizonyítja ezt jobban, mint a sok mosolygó gyermek, akik alkotásukkal a kezükben büszkén léptek ki a művelődési központ ajtaján.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás