Beharangozó: ULE–Mezőkovácsháza és Körösladány–Rákóczi szombaton

A havazás miatt elhalasztott 19. forduló mérkőzéseit pótolják a csapatok a megyei I. és II. osztályú labdarúgó bajnokságban. Az OMTK-ULE hazai környezetben, a Rákóczi idegenben lép pályára.

A 2. helyezett OMTK-ULE 1913 csapata az 5. helyen álló Mezőkovácsházát fogadja szombat délután. A két csapatot 18 pont választja el egymástól, ami akár elbizakodottságra adhat okot, ez azonban nagy hiba lenne.

OMTK-ULE 1913 – Mezőkovácsházi TE (OMTK-ULE Sportcentrum, március 31. 16 óra)

– Az alapszakasz utolsó hazai találkozója előtt állunk. A vendégeink gólerős támadófutballt mutattak eddig, ezért szervezett védekezésre lesz szükségünk. Vannak hiányzóink, kisebb sérüléseink és a fiatal játékosaink is nagyon sűrű és nehéz héten vannak túl, ezért nem lesz sétagalopp ez a mérkőzés sem – nyilatkozta az összecsapás előtti napon Czollner Gábor edző.

Az OMTK-ULE csapata (pirosban) győzelmi eséllyel lép pályára szombaton (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A tervezett keret: Marunák, Téglás, Szabó N., Futaki, Deli, Fejes, Lestyán, Barna, Simon, Kasza, Mucsi, Sindel, Pelle, Kiss, Dobi, Pardi, Lövei.

Sérült és hiányzó: Elekes, Buza, Szabó Á, Horváth M.

A mérkőzés játékvezetője: Mihálik Pál (Krisán János, Ollé Péter)

Körösladányi MSK – Oh. Rákóczi Vasas SE (Körösladány, március 31. 16 óra)

Sorsdöntő mérkőzés vár a Rákóczi Vasasra Körösladányban. A felsőházba kerülés a tét a 6. helyezett telepiek számára, mivel a 7. helyezett Gyulai Termál egy pontra megközelítette Tasiékat. A gyulaiak ezen a napon Jaminában vendégeskednek. A házigazda Körösladány számára sem lesz tét nélküli a találkozó, mert a dobogó harmadik fokát célozták meg a hazaiak.

Kemény párharcokra számíthat a Rákóczi (kékben) Körösladányban (Fotó: Rosta Tibor)

– Az alapszakasz utolsó mérkőzése következik és még él a remény, hogy az élmezőnyben végezzünk. Ehhez egy taktikus és főleg eredményes játékra lesz szükségünk. Mindent megteszünk, de látjuk, hogy nem lesz könnyű, hiszen egy jó csapathoz látogatunk. Kezdő tizenegyet nem tudok mondani, mert többen jelezték, hogy munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudnak jönni, így Ludányi, Boros, Kánya és Harmati biztosan hiányozni fog, valamint a sérült Tasi Robi is – nyilatkozta Gyimesi András edző.

A mérkőzés játékvezetője: Barta Tibor (Petrovszki György, Petrovszki Péter)


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás