- hirdetés -

Választási programom a teljesség igénye nélkül az EMBERÉRT, aki nem is tudja magáról, hogy ő a legfőbb érték.

Gál Ferenc vagyok, 53 éves pusztaföldvári lakos. Rendszerváltásig a helyi termelő szövetkezetben tevékenykedtem állattenyésztési szakmunkásként, jelenleg az élet rögös útján tevékenykedem, mint több százezer sorstársam, honfitársam.

SZORGALMAZOM: Az iparban: lehetőleg termelő beruházások fejlesztését, támogatom a jelenlegi minimálbérnél magasabb fizetés biztosítását.

Mezőgazdaság: mezőgazdasági vidékeken, kis településeken, az ország perifériáján olyan XXI. századi szövetkezetek szerveződését szorgalmazom, ahol nem kiskirályok uralkodnak. A Földtörvény oly módon történő módosítását, hogy szövetkezetek, társas gazdaságok is rendelkezhessenek földtulajdonnal, az általuk használt bérleményekre elővásárlási joggal rendelkezhessenek. Ez hozzájárulna a népesség megtartásához, a külföldre vándoroltak hazacsábításához, létbiztonságot teremtve a tisztességes megélhetéshez. Állattartó telepek felélesztése, újak létesítése, biztosítva a termések, termények garantált felvásárlását, nem sok közvetítőn keresztül. Egész évben biztosítva a dolgozók foglalkoztatását (nem „zsebből fizetéssel”).

Cukoripar, hűtőipar, malomipar indítását, fejlesztését. Összességében olyan mezőgazdaságot, ahol a „paraszt” nem szitokszó.

Gál Ferenc, a Munkáspárt országgyűlési képviselőjelöltje (Fotó: Munkáspárt)

Infrastruktúra: Folyamatos közútfejlesztést, újak építése, ahol szükséges lenne pl. Pusztaközpont, Békéssámsonon át a Makói útig szilárd burkolatúvá építése. Dombegyházán állandó határátlépés biztosítása, nem csak alkalmilag. Továbbá aprófalvakban valamennyi földes út szilárd burkolatúvá építését. Orosházán a lámpák helyett körforgalom kiépítését.
Vasúti közlekedés területén a szárnyvonalak modernizálását, Orosháza–Kiskunfélegyháza vonal újraépítését már csak Gyopárosfürdő könnyebb elérése miatt is, vagy Mezőtúr- Orosháza-Battonya – Pécska felé összeköttetés megteremtését (FLIRT szerelvényekkel).

Közmunkások is emberek: nekik is méltó módon, emberi életmódot, jövedelmet biztosítani, hisz nekik köszönhető a települések rendezettsége, tisztasága, nagy hangsúlyt fektetve a környezetvédelemre. Továbbá a párt általános választási programjába foglaltak: oktatás, egészségügyre a GDP minimum 10%-a, ki a NATO-ból.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.