- hirdetés -

Vetítéssel, hagyományismertető beszélgetéssel és dekorációkészítéssel várták a rákócitelepi kisdiákokat péntek délelőtt a gyermekkönyvtárban. Húsvétváró rendhagyó órán vettek részt az alsó tagozatos gyerekek.

Több mint húsz évre vezethető vissza a Justh Zsigmond Városi Könyvtár gyerekkönyvtára és a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézményének együttműködése. Ma is egy közösen szervezett rendhagyó órán vettek részt a harmadik és negyedik osztályos diákok. Összesen 26 gyermek ragadott ollót és készített díszes tojástartót. 

Összesen 26 gyermek ragadott ollót és készített díszes tojástartót. (Fotó: Rosta Tibor)

Lénárd Lászlóné osztályfőnök elmondta, az alsó tagozatos diákok évente háromszor jönnek a könyvtárba különböző foglalkozásokra, amit az iskola és a könyvtár közösen szervez a gyerekeknek.
– A diákok vetélkedőkön, ismeretterjesztő előadásokon és barkácsoláson vesznek részt. Első-második vagy harmadik-negyedik osztályosokkal érkezünk legtöbbször, de ebben az évben lehetőség nyílt arra, hogy az ötödik és hatodik osztályosok is eltöltsenek itt rendhagyó órákat – mondta az osztályfőnök. Hozzátette, általában az iskolafogászattal szokták összekötni a könyvtári látogatásokat.

A diákok vetélkedőkön, ismeretterjesztő előadásokon és barkácsoláson vettek részt. (Fotó: Rosta Tibor)

Tengerics Éva gyermekkönyvtáros kiemelte, a Justh Zsigmond Gyermekkönyvtárban rendszeresek a rendhagyó órák, amelyeket előzetesen egyeztetnek az iskolákkal és osztályfőnökökkel. 
– A mai foglalkozás témája a húsvét, melyre prezentációval és különböző feladatokkal készültünk. A régi hagyományokat és a modern szokásokat is megismerték a gyerekek, majd tojástartó készítéssel zártunk, amit önállóan készíthettek el – fogalmazott Tengerics Éva.

Húsvéti játszóházzal várják a kicsiket és nagyokat, március 29-én egész nap a Petőfi Művelődési Központban. Délelőtt a színháztermi előtérben, délután pedig a gyermekkönyvtárban készíthetnek kreatív alkotásokat az érdeklődő fiatalok. 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.