- hirdetés -

A 21. fordulót rendezik szombaton a megyei I. és II. osztályú labdarúgó bajnokságban. Az OMTK-ULE a Sportcentrumban fogadja a Kevermest, míg a Rákóczi Mezőhegyesen játszik.

Fekete hétvégéje volt az elmúlt forduló az orosházi csapatok számára. Az OMTK-ULE Lökösházán szenvedett váratlan vereséget, a Rákóczi hazai környezetben maradt alul a listavezető Méhkerékkel szemben. Van mit javítani tehát szombaton.

OMTK-ULE 1913 – Kevermes SE (március 17. 15 óra, ULE-Sportcentrum)

A második helyen álló, 45 ponttal rendelkező ULE fogadja a 29 pontos hatodik helyen tanyázó Kevermest. Az elmúlt két fordulóban a vendégek nem találtak a kapuba, viszont 13-szor zörgették meg a hálójukat. A papírforma biztos hazai sikert ígér, de az elmúlt hétvége óta tudjuk, hogy a papírforma néha borul.

Simontól gólokat várnak szombaton (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– Az elmúlt hétvégi kudarc után nagyon nehéz héten vagyunk túl. Sokan leírtak már minket, azonban szeretnénk bebizonyítani, hogy nem adtuk fel a harcot a bajnoki címért. Sokkal nehezebb a feladat mint eddig, de mindent megteszünk, hogy kijavítsuk a hibáinkat. A Kevermes csapatától idegenben vereséget szenvedtünk. Most hazai környezetben kell revansot vennünk. Felszabadult, magabiztos, nagy iramú játékot várok el a játékosoktól. Ha teljesíteni tudjuk ezeket a feltételeket, akkor itthon tudjuk tartani a három pontot – nyilatkozta a mérkőzés előtti napon Czollner Gábor edző.

Várható keret: Marunák, Téglás, Szabó, Futaki, Deli, Barna, Simon, Kasza, Mucsi, Sindel, Buza, Szabó Á., Kiss, Fejes, Lestyán, Lövei, Dobi, Farkas. Sérült: Elekes.

A mérkőzés játékvezetője: Tóth Imre (Pájer Tamás, Hajdú Dávid).

Mezőhegyesi SE – Oh. Rákóczi Vasas SE (március 17. 15 óra, Mezőhegyes)

A 6. helyen álló Rákóczi Vasas számára nem úgy indult a tavaszi szezon, ahogy azt eltervezték. Két vereséggel a tarsolyukban (Jamina ellen 1-4, a Méhkerék ellen 1-5) utaznak Mezőhegyesre, ahol szintén nem lesz sétagalopp mérkőzés. A hegyesiek a 8. helyet foglalják el a tabellán, 7 pontra a Rákóczitól.

Az őszi mérkőzésen 4-2-es Rákóczi győzelem született (Fotó: Rajki Judit)

– Tasi elkezdte az edzéseket, eltiltottunk nincs, viszont munkahelyi elfoglaltság miatt biztos lesz hiányzó, bár mindenki megpróbálja elintézni, hogy ott legyen a pályán. A mérkőzést szeretnénk kapott gól nélkül lehozni és természetesen az adódó helyzeteinkből minél többet értékesíteni, így mindenféleképpen a pontszerzésben bízunk, ami biztosan nem lesz egyszerű feladat – nyilatkozta a mérkőzés esélyeiről Gyimesi András edző.

A várható kezdő: Tóth, Boros, Németh G., Ludányi, Kiss Z., Bogár vagy Kolozsvári, Kánya, Vili M., Bálint D., Sajti, Mazán.

 A mérkőzés játékvezetője: Benyovszki Zoltán (Ancsin Zoltán, Kovács Krisztina).

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.