Változások az ünnepek miatt a vonatközlekedésben

Március 14-én a pénteki, 15-én a szombati, 16-án és 17-én az ünnepnapi, március 18-án pedig a vasárnapi közlekedési rend lesz érvényes a vasutaknál. A MÁV közleménye szerint érdemes élni a decemberi menetrendváltáskor bevezetett csatornakedvezményekkel.

A MÁV-START sajtóközleményében azt tanácsolja utasainak a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében érdemes elővételben megváltani hely- és menetjegyeiket, hiszen a hosszú hétvégén jelentős utasforgalom várható. Sok időt spórolhatnak meg maguknak az utasok, ha igénybe veszik a jegyértékesítő automatákat, valamint az online vásárolható és a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható, 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyeket. Az e-vonatjegyet 56 százalékkal többen váltották meg, a jegykiadó automaták esetében pedig 23 százalékkal vásárolták meg többen az öt százalékos engedménnyel árult jegyeket a decemberi menetrendváltás óta.

A sorban állás helyett az e-vonatjegyek megvásárlását javasolják a hosszú hétvégére (Fotó: MÁV-Start)

A 26 éven aluli fiatalok az ünnepnapokra és hétvégére érvényes 33 százalékos kedvezményt is igénybe vehetik. Ezt március 14-én délelőtt 10 órától március 18-án éjfélig tehetik meg. Rajtuk kívül a gyermekek, a kis- és nagycsaládok, tanulók, diák- és felnőttcsoportok, valamint a nyugdíjasok érhetnek az új csatornakedvezményekkel, valamint az ilyenkor szokásos kedvezményekkel.

Idén a 2016-os utasforgalomhoz hasonlóra számít a társaság, akkor a március 15-i négynapos hosszú hétvégén – egy átlagos hétvégéhez képest – 6 százalékkal többen vásároltak menetjegyet, tehát több, mint 400 ezren szálltak vonatra. Ehhez igazodva pedig a MÁV-START a helyfoglalások és lehetőségei figyelembe vételével az Inter City-szerelvényekhez plusz kocsikat is kapcsol.

Bővebb tájékoztatást a MÁV-csoport honlapján (www.mavcsoport.hu), valamint a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál a +36(1)3494949-es telefonszámot hívva kaphatnak.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás