A Nemzeti Választási Bizottság határozata az Együtt – a Korszakváltók Pártja által benyújtott fellebbezés tárgyában

A Nemzeti Választási Bizottság, az Együtt – a Korszakváltók Pártja (Beadványozó) által benyújtott fellebbezés tárgyában – 14 igen és 0 nem szavazattal – meghozta a következő határozatot:

A Nemzeti Választási Bizottság a Békés Megye 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (a továbbiakban: OEVB) 47/2018. (III. 06.) számú határozatát megváltoztatja, megállapítja, hogy Simonka György képviselőjelölt megsértette a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 2. § (1) bekezdés c) és e) pontjában foglalt alapelveket, valamint a Ve. 208. §-ára tekintettel a választásra irányadónak tekintett, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 24. § (3) bekezdését. A jogsértőt a további jogsértéstől eltiltja.

A határozat ellen a meghozatalától számított 3 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben vagy elektronikus dokumentumként a Kúriához címzett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be a Nemzeti Választási Bizottságnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 3., levélcím: 1397 Budapest, Pf.: 547., e-mail: nvb@nvi.hu). A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2018. március 12-én 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A felülvizsgálati kérelem benyújtóját tárgyi illeték-feljegyzési jog illeti meg.

Indokolás

I.

Az első fokon eljárt választási bizottság döntése és az azt megalapozó tényállás

Beadványozó 2018. március 3. napján 20 óra 26 perckor beérkezett elektronikus levélében kifogást nyújtott be az OEVB-nek. Kifogásaiban előadta, hogy Simonka György a FIDESZ-KDNP közös képviselőjelöltje 2018. március 1-jén a Battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda adventi rajzpályázata résztvevőinek (5 óvodás gyermeknek és 16 iskolás diáknak) „egy meglepetést küldött”. Az erről szóló hír a közoktatási intézmény holnapján jelent meg. A Beadványozó az erről szóló hír és képek linkjének megadásával csatolta bizonyítékát. Az érintett fotók szerint a meglepetés egy-egy fehér póló volt, amelyen Simonka György facebook oldalának címe (www.facebook.com/simonkagy) és egy „facebook-lájk” jel narancssárga nyomattal szerepel.
Beadványozó álláspontja szerint az országgyűlési képviselőjelölt jelzett facebook oldalát és egy „facebook-lájk” jelet a párt színével megjelenítő póló ajándékozása, illetve a póló viselésének ösztönzése a választói akarat befolyásolására alkalmas, ezért az a Ve. 140. §-a szerinti kampányeszköznek tekintendő.
A Beadványozó szerint azzal, hogy a gyermekeket, akik a póló politikai töltetét nem érzékelik, ugyanakkor Simonka Györgyöt népszerűsítik, a képviselőjelölt „öntudatlan kampányeszközzé degradálta”, amely ellentétes a kampánytevékenység folytatáshoz való jog rendeltetésével, ezért az sérti a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontját.
Az OEVB 47/2018. (III.06.) számú határozatával a kifogást elutasította. Határozatának indokolásában rögzítette, hogy a kifogásolt cselekmény valóban választási kampányidőszakban történt és azt kampánytevékenységnek minősítette. Álláspontja szerint ugyanakkor ez a fajta kampánytevékenység nem sérti a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontját, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást, az érintett magatartás a választási kampányra vonatkozóan tételes jogszabályi rendelkezésekbe nem ütközik.

II.

A fellebbezés tartalma
Beadványozó 2018. március 6-án 19 óra 30 perckor elektronikusan nyújtott be fellebbezést az OEVB 47/2018. (III. 06.) számú határozatával szemben. Fellebbezésében kifogásolta, hogy az OEVB határozatával úgy utasította el a kifogást, hogy annak indokairól érdemben nem adott számot.
A Beadványozó a határozatból úgy értékeli, hogy a tényállást maga az OEVB sem vitatta. Ez követően ismételten hivatkozott arra, ez a fajta kampánytevékenység a gyermekek eszközként való felhasználásával sérti a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontját.

III.

A Nemzeti Választási Bizottság döntése és jogi indokai

A fellebbezés alapos.
A Ve. 231. § (4) bekezdése szerint a Nemzeti Választási Bizottság a másodfokú eljárás keretében a sérelmezett határozatot, valamint az azt megelőző eljárást vizsgálja.
Az OEVB döntésében helytállóan minősíti kampánytevékenységnek olyan pólók osztogatását, amelyen egy jogerősen nyilvántartásba vett képviselőjelölt, annak nevét is magában foglaló közösségi oldalát népszerűsítik.
Sem Beadványozó, sem az OEVB nem hivatkozik ugyanakkor a Nektv. 24. § (3) bekezdésében megfogalmazott, a nevelési-oktatási intézmény helyiségében kampánytevékenységet, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység folytatását tiltó rendelkezésre. A Kúria korábban Kvk.II.37.395/2014/2.szám végzésében kifejtette, hogy „[a] kampánytevékenység folytatásának megítélése tekintetében a választási eljárási törvényen kívül, az ágazati szabályban foglalt, kifejezett törvényi tilalmat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az Nkt. 24. § (3) bekezdése szerint a nevelési-oktatási intézmény – azaz a 7.§ (1) bekezdés a) pontja értelmében az óvoda – helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható.”
A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a képviselőjelölt azáltal, hogy kampányidőszakban a közoktatási intézménybe járó gyermekek számára őt népszerűsítő pólókat juttatott el megsértette az Nkt. 24. § (3) bekezdését.
Egy ilyen kampánytevékenység a Kúria említett határozata értelmében nemcsak a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontjába foglalt alapelv megsértésére alkalmas, de sérti a c) pont szerinti esélyegyenlőség alapelvét is, hiszen az esélyegyenlőség azáltal is sérülhet, ha egy képviselőjelölt előnyhöz jut törvénysértő eszközök alkalmazásával.
A Nemzeti Választási Bizottság a fentiekben rögzített indok alapján – a Ve. 231. § (5) bekezdés b) pontjára hivatkozva – a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően határozott.

IV.

A határozat alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések

A határozat a Ve. 2. § (1) bekezdés c) és e) pontján, 140. §-án, a 231. § (5) bekezdés b) pontján, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. 222. § (1) bekezdésén, a 223. § (1) bekezdésén, a 224. § (1), (2) és (5) bekezdésén, az illetékekről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, valamint a 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.

Prof. Dr. Patyi András

a Nemzeti Választási Bizottság

elnöke


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás