- hirdetés -

A Fáraó-Fa, a kezdetek óta már több lábon álló cég jó híre szájról-szájra terjed Orosházán és az országban. A tulajdonos-cégvezetővel, Csizmadia Zsolttal beszélgettünk.(x)

A játszótértől a kutyaházig minden, ami fából készül

– A Fáraó Fa története 2005-ben kezdődött. Akkoriban egy másik vállalkozásban szegőlécek gyártásával foglalkoztunk, de a gyakori alapanyag hiány további előrelépések megtételére kényszerített. Egy akkor világszínvonalú technikával felszerelt, nagy kapacitású fa-szárító kamrát építettünk, mely a világ összes fa fajtáját tudja különböző módozatokban szárítani. Cégünk ezzel a technológiával indult. Rendkívül sok bérszárítást végeztünk. Nagy volt rá az igény. Az így képződött nyereséget folyamatosan asztalosipari gépekbe fektettem. Ekkor kapta a cég a nevét is. Olyan nevet kerestem, amely a világ minden nyelvén érthető, márpedig a fáraó minden nyelven fáraó – kezdi a cég bemutatását Csizmadia Zsolt.

A fa kivágásától a faragott bútorig

Először keretfűrészgépet vásároltak, amellyel a rönköket fel lehet szeletelni. Majd a munkák összetettsége miatt egyéb fűrész- és gyalugépekkel bővítették a vállalkozást. Az évek során a gyalugépektől az ablakgyártó gépekig komoly eszközparkot építettek ki. Büszkén mondják, hogy nem sok olyan cég van a környéken, amely kimegy a megrendelőhöz, kivágja a nagydiófát, felvágja, kiszárítja és készít belőle akár faragott bútort, miközben nem kell ide-oda szállítgatni, mindezt egy cégen belül!  Szép sorjában beindult a szárító és a fűrésztelep után az asztalos- és az élezőüzem, a bútorlap szabászat, s megnyílt a jól felszerelt barkácsbolt. Úgy mondják, a játszótértől a kutyaházig mindent gyártanak, ami fából készül.

A fás munkákhoz, barkácsoláshoz minden kapható a boltban (Fotó:Rosta Tibor)

– Jó ideig főként lakossági megrendeléseket teljesítettünk. Ezt a profilt megtartva tértünk rá az ipari csomagolóanyag előállítására. A Linamar mindhárom divíziójának, az Orosháza Glas-nak, az AKG-nak mi gyártjuk a csomagolóanyagait. Ennek a tevékenységnek van olyan hozadéka is, amely a lakossági vevőink számára igen hasznos. A szaküzletünkben több terméket tudunk a megszokottnál jóval kedvezőbb áron adni – emelte ki a cégvezető.

A barkácsboltban minden kapható, ami a fával kapcsolatos otthoni barkácsoláshoz kellhet, ráadásul szakmai tanáccsal is segítenek. Kihívásnak tartják, és szívesen vállalják egyedi termékek gyártását a faipari cégnél.(x)

Miért dolgozzunk együtt?

Szép és egyedi bútorokat készítünk

Szalagfűrészt, kést, ollót, szerszámot élezünk

Bérszárítást, bér vágást végzünk

Faipari szerszámok széles választékával várjuk

 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.