- hirdetés -

Több mint száz munkahelyet teremt a kanadai hátterű Linamar Hungary Zrt Orosházán, összesen további százat Békéscsabán és Gyöngyösön a mintegy kilenc milliárd forintos beruházásával – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter február 27-én, Budapesten. Simonka György, Dél-Békés négyes számú választókerületének országgyűlési képviselője szerint  a beruházás pozitív kihívás a cégnek és a térségnek egyaránt.

Szijjártó Péter közölte: a kormány 1,55 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a részben autóipari, részben általános gépipari vállalat fejlesztéséhez – írja az MTI.

A külgazdasági miniszter megjegyezte, hogy a világ tizenkilenc országában 59 gyárat és hat kutatási központot üzemeltető Linamar beruházásának elnyeréséért több ország versenyzett. Szerinte a cég választásában az is közrejátszott, hogy Európa legalacsonyabb adóinak bevezetésével sikerült mára Magyarországon a kontinens egyik legkedvezőbb befektetési környezetét megteremteni.

Az elmúlt másfél hétben a Linamaré az ötödik bejelentett autóipari beruházás – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. Ez azért is jó hír szerinte, mert a magyar ipari kibocsátás csaknem harminc százalékát adó ágazat jó teljesítménye megalapozza a négy százalék feletti gazdasági növekedést.

Szijjártó Péter jelentette be, hogy a kanadai hátterű cég 1,55 milliárd vissza nem térítendő állami támogatást kap (Fotó: MTI/Soós Lajos)

A Linamar Hungary Zrt. és a Seissenschmidt Precision Components Kft., 8,639 milliárd forintos összköltségvetést meghaladó beruházásból három telephelyen üzemcsarnok bővítést, gépbeszerzést és munkahelyteremtést valósít meg. 

A cég közelményéből kiderült, hogy az „Emelőgépgyártás – és autóipari kapacitásbővítés” projekt révén a vállalat bővíteni tudja meglévő termékkörét, illetve képes lesz kiszolgálni a megnövekedett piaci keresletet.
– Ezzel a több mint két év alatt megvalósuló komplex fejlesztéssel újabb jelentős lépést tesz a Linamar Hungary Zrt. a növekedés útján. A projekt által teremtett ötéves többlet árbevételi lehetőség meghaladja a 41 milliárd forintot. Fontos célunk egyrészről mezőgazdasági és ipari gépgyártásunk fejlesztése, másrészről új technológiák alkalmazásával autóipari versenyképességünk további erősítése – nyilatkozta Havasi Csaba, vezérigazgató.

A vezérigazgató szerint a cég jelentős lépést tehet a növekedés útján (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Tavaly a Magyarországon több mint 2500 munkavállalót foglalkoztató vállalat árbevétele – a vezérigazgató tájékoztatása – szerint 58 milliárd forint volt. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint csaknem 8 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit.  A kanadai központú cég 2010 és 2017 között 34 milliárd forintot meghaladó értékű beruházást valósított meg az országban – tudtuk meg az MTI tudósításából.

Orosházán képzelik el a jövőt

A beruházásnak köszönhetően a vállalatcsoport közvetlenül 200 új munkahelyet tud teremteni, ebből 119-et Orosházán, 71-et Békéscsabán illetve a Seissenschmidt Kft. tízet Heves megyében.
– A Linamarnál dolgoznak a legtöbben és évek óta az egyik legjelentősebb adófizetők közé tartoznak városunkban. Örülünk hogy itt képzelik a jövőt és további munkahelyeket teremtenek, illetve a város fejlesztéseiből is kiveszik a részüket, hiszen segítségükkel valósul meg a munkásszálló is – fogalmazott a beruházással kapcsolatban Dávid Zoltán polgármester.

Ezzel egybehangzóan Dél-Békés országgyűlési képviselője is a beruházás fontosságára hívta fel a figyelmet. Simonka György szerint elengedhetetlen Orosháza és az egész térség gazdasága, adóbevételei szempontjából, hogy jól fizető munkahelyek legyenek.

– A beruházás pozitív kihívás a cégnek, és pozitív kihívás Dél-Békésnek is. Ezért nem kérdés, hogy a jövőt is csak a gazdasági szektor szereplőivel együtt építhetjük. Javaslataik is szerepet kaptak a 16 területet felölelő, komplex térségfejlesztési koncepciónkban, a Calendula Tervben, melyet az elmúlt években alakítottunk ki több mint 200 szakember közreműködésével. Munkánkat egy cél vezérli: jövőképet nyújtani Dél-Békésben – hangsúlyozta Simonka György hozzátéve míg a térségben 2010 előtt 6500 álláskereső volt, mára ez a szám a vállalkozásoknak köszönhetően kevesebb, mint felére csökkent.

A Linamar beruházása pozitív kihívás a cégnek és Dél-Békésnek egyaránt (Fotó: MTI/Soós Lajos)

– Tudjuk, hogy a beruházások folytatásához kulcskérdés, hogy a megfelelő létszámú, képzett munkaerő rendelkezésre álljon. Munkánk során ez is prioritás, eredményeink közt szerepel térségünkben – a szakképzés megerősítésén felül –, hogy a képzési kínálatot erősítő Kodolányi főiskola Orosházát választotta székhelyéül, és munkásszállót is építünk, segítve a munkaerő mobilitását. Térségünk legnagyobb problémái közé soroltuk a munkanélküliek magas számát és az utak rossz állapotát, és mára – az eredményes munkának köszönhetően – már elmondhatjuk, hogy felújítottuk a 47-es főutat Orosházától Békéscsaba és Hódmezővásárhely irányába is, az úthálózatot Mezőkovácsháza-Tótkomlós-Mezőhegyes felé, és még az idén megkezdődik a dinnyés út felújítása Medgyesegyháza irányába és Szentes felé is útberuházást tervezünk. Az elmúlt évek kitartó, közös munkájával megteremtett alapokon ma már reálisan kitűzött cél, hogy Dél-Békésben biztos jövőt nyújtsunk munkáltatóknak és munkavállalóknak egyaránt – vázolta az országgyűlési képviselő.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.