- hirdetés -

Mint arról vasárnapi tudósításunkban beszámoltunk, minden eddigi rekordot megdöntött a február huszonnegyedikei XII. Orosházi Hagyományok-Ízek Verseny. Úgy a résztvevő versenyzők, mint a kilátogató közönség létszáma szempontjából. A múlt szombati rendezvény értékelésére kértük Horváth Józsefet, a szervező, Orosháza és Térsége Gazdakör elnökét.

Az Orosháza és Térsége Gazdakör a Petőfi Művelődési Központ munkatársai segítségével hozta tető alá a nagyszabású eseményt, és az összefogás, az együttes munka kiváló eredményt hozott.
– A nap sorrendben első, és mondhatjuk, fő eseménye, a kolbászgyúró verseny rögtön rekordot hozott, hisz húsz asztalnál készültek a finom kolbászok.

Munkában az Orosházi Kolbász Klub csapata (Fotó: Rosta Tibor)

Az előzetesen zsűrizett 260 pálinka és a majd nyolcvan házi füstöltkolbász ugyancsak az eddig regisztrált legtöbb, és akkor még nem beszéltünk a nagy húsfeldolgozó üzemek által bírálatra hozott termékekről – kezdi az értékelést a gazdaköri elnök.

Számos prominens személyiség tisztelte meg jelenlétével a XII. Hagyományok-Ízek Versenyt. A MAGOSZ elnöke, a Megyegyűlés elnöke, a Vidékfejlesztésért felelős államtitkár, a NAK megyei elnöke, Orosháza polgármestere. Mind kíváncsiak voltak a nagy érdeklődéssel várt eseményre és elismeréssel szóltak az orosházi szervezésről, mint azt az alábbi videóban Jakab István MAGOSZ elnök, az Országgyűlés alelnöke is megfogalmazza:

Ami a rendezvény jövőjét illeti, a szervező, Orosháza és Térsége Gazdakör tagjai már most törhetik és törik is a fejüket, hisz újra és újra felül akarják múlni az előző évi eredményeket.
– A helyszínt illetőleg továbbra is arra törekszünk, hogy ez a belvárosi rendezvény továbbra is itt maradjon és ingyenesen vehessenek rajta rész a látogatók. Minden esetre a mostaninál is nagyobb alapterületben kell gondolkodnunk. Célunk, hogy a fejlődés ne csak mennyiségi legyen. Nagyon szeretnénk a a város további gasztronómiai kiválóságait is beemelni a fesztivál keretébe. Gondolok itt az itt készülő baromfi feldolgozási termékekre, de a libamáj mellett az orosházi tarhonyára, mézre, és még sorolhatnánk az értékeket – vázolja a jövőbeli terveket Horváth József.

Összességében a látogatók és a résztvevő bel- és külföldi csapatok visszajelzései alapján a február 24-i rendezvény nagy siker volt, a részletes eredménylistát pedig az alábbiakban olvashatják.

Gyermekrajz verseny

Alsó tagozatos tanulók:

I. Tamás Dániel 3. a. Békéssámsoni Általános Iskola

II. Gulyás Evelin 4. a. Békéssámsoni Általános Iskola

III. Ilyés Emma 2. osztály Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola Csanádapáca

Különdíj: Rácz Alexandra 2. osztály Békéssámsoni Általános Iskola

  Felső tagozatos tanulók:

I. Nagy-Benkő Adrián 7. o. Békéssámsoni Általános Iskola

II. Cziráki Krisztián 8.o. Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor tagintézmény

III. Szabó Zsófia 8. b. Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola Csanádapáca

Különdíj: Berezsnyai Fanni 5. a Vörösmarty Mihály Általános Iskola

 

II.Kisüsti gyümölcspálinka versenyre regisztráltak

Vajdaság                       33 versenyző                     89 pálinkával

Szlovákia                        7 versenyző                     22 pálinkával

Románia

+Horvátország                   6 versenyző                      13  pálinkával

Magyarország                 44 versenyző                 136 pálinkával

Összesen:                        90 versenyző                 260 pálinkával

( 15 db gyümölcs+23 egyéb gyümölcs és ágyas pálinka)

Orosházi verseny díjazottjai

Ország               Versenyző     Arany   Ezüst    Bronz      Összesen      %-a

Vajdaság                  33                 26        25            23          74           83,14%

Szlovákia                   7                    7          4              7             18           81,81%

Románia

+Horvátország             6                    5          2              1               8           61,53%

Magyarország            44                  23        41            33             97           71,32%

Összesen:                   90                  61        72            64           197            75,76%

Fajta győztes:

Alma: Aroma Ct. – Nova Straz

Szőlő :Institóris Gyula – Orosháza,

Dr. Tóth Sándor – Orosháza

Barack:  Csipán Pálinka Főzde – Nyárád-szentsimon

Birs: Zoran Janosev – Jasenovo

Körte: C. Maybe s.r.o – Sucany

Meggy:  Nagy László – Orosháza

Szilva: Székely László – Vecsés

Ágyas (dió): Bús Tibor – Újkígyós

Őszibarack: Dukai Verona – Horgos

Egyéb (málna): Rónaszéki János – Gyula

Ország győztes:

Orosháza legjobb Vajdasági pálinka főzője: Destilerija Zaric- Beográd (5A+2E+1Br)

Orosháza legjobb Szlovákiai pálinka főzője: Delicia-destileria- Hurbanovo (4A)

Orosháza legjobb Erdélyi pálinka főzője: Csipán Pálinka Főzde- Nyárádsz. (3A)

Orosháza legjobb hazai pálinkafőzője: Bús Tibor- Újkígyós (csipkebogyó)

Orosházi versenypálinkák nagydíja 2018: Székely László- Vecsés (2A+3E+1Br) (szilva)

III. Házi készítésű füstölt kolbász, szalámi verseny

Összes nevezés:

kolbász: 18 db       érmes díjazott: 6 db

szalámi: 35 db       érmes díjazott: 10 db

Papp Béla – Szentes, arany érem

Hlobocsányi Péter – Nagyszénás, bronz érem

Bíró Béla – Orosháza, bronz érem

Péli István – Békéscsaba, ezüst, arany érem

Csáki Ernő – Orosháza, arany érem

Dr. Muntyán János – Orosháza, bronz érem

Sándor László – Orosháza, arany érem

Benkő István – Orosháza, bronz érem

Szilasi H. Tamás – Orosháza, 2 ezüst érem

Szilasi H. Béla – Orosháza, arany érem

Szabó János és fia Péter – Orosháza, bronz érem

Giballa Titusz – Orosháza, ezüst érem

Házi készítésű füstölt szalámi nagydíja: Pallér Sándor – Újkígyós

  1. Húsfeldolgozó üzemek tájjelegű füstölt kolbász, szalámi versenye

Békés Húsfeldolgozó Kft. – Békés, I. díj, ezüst érem

Major Hús – Medgyesegyháza, arany érem, 4 ezüst érem, bronz érem, különdíj

Juhász Tamás – Tótkomlós, II. díj, ezüst érem

Young-Hús – Szarvas, bronz érem

Benkó Hús Kft. – Újkígyós, III. díj, különdíj

Gorzsa-Hús Kft. – Hódmezővásárhely, I. díj, II. díj, ezüst érem, bronz érem, különdíj

Alföldi Hús Zrt. – Szarvas, III. díj, arany érem, különdíj

Kolbászgyúró csapatverseny

  1. helyezett: Gerendási Szomszédok – Gerendás
  2. helyezett: Pusztakeresztúri Gazdakör – Pusztakeresztúr (Erdély)

3. helyezett: Orosházi Kolbászklub Egyesület – Orosháza

Legízletesebb Kolbász különdíj: Békéscsabai Kolbászklub Egyesület – Békéscsaba

Legjobb határontúli ifjúsági csapat különdíj: Pusztakeresztúri Ifjú Gazdák – Pusztakeresztúr (Erdély)

Kolbászklub Vándordíja: Drávaszögi Legények – Karancs (Horvátország)

Orosházi Gazdakör különdíja: Végvári Gazdakör – Végvár (Erdély)

Orosházi Gazdakör különdíja: Dél-Békési Mentőcsoport – Dél-Békés

Orosházi Gazdakör különdíja: KMKSZ Kárpátalja – Kárpátalja

Orosházi Gazdakör különdíja: Doherty Hungary Kft. – Orosháza

Orosházi Gazdakör különdíja: SZTE Mezőgazdasági Kar – Hódmezővásárhely

Orosházi Gazdakör különdíja: Íz-őrzők Orosháza – Orosháza

Orosházi Gazdakör különdíja: Kolozsi Gazdakör – Kolozs (Erdély)

Orosházi Gazdakör különdíja: Buli zóna Orosháza – Orosháza

Orosházi Gazdakör különdíja: Orosházi Járási Hivatal – Orosháza

Orosházi Gazdakör különdíja: Orosházi Polgármesteri Hivatal – Orosháza

Orosházi Gazdakör különdíja: Békési Húsmanufaktúra – Békés

Orosházi Gazdakör különdíja: Alaszkai Botos Gorillák – Orosháza

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.