- hirdetés -

Sikerrel vették rangos versenyüket az orosházi triálosok. Kovács Péter és Szőke Krisztián dobogóra állhatott, de Csanda Dorián, Kovács Attila és Pocsai Richárd is sikeresen zárta a püspökladányi megmérettetést.

Püspökladány volt a helyszíne az Extreme Bike Day 2.0 megmérettetésnek, ahol az orosházi triálosok közül hatan is elindultak különböző korosztályokban. A versenyen nemcsak magyar indulók vettek részt, Romániából és Szlovákiából is érkeztek versenyzők.

– Maga a program kétnapos volt, lehetőségünk nyílt még egy utolsót edzeni szombat délután a vasárnapi verseny előtt. Rajtunk kívül még sokan éltek ezzel a lehetőséggel. Három különböző szakág, triálosok, monociklisek és a BMX-flatland képviselői vettek részt a versenyen, ilyenre még nem volt példa korábban – ismertette a részleteket Pocsai Richárd.

A versenyen először Szőke Krisztián adhatott számot tudásáról az orosháziak közül. Krisztián kezdő kategóriában versenyzett, mindössze a második versenyén vett részt. Ennek ellenére második hellyel tette emlékezetessé a hétvégét és magabiztosan készülhet az országos bajnokságra.

Pocsai Richárd a felnőttek között debütált. A népes, 16 fős mezőnyben a hatodik helyet sikerült megszereznie, ami előzetes várakozásainak is megfelelt, főleg annak tükrében, hogy kölcsönkerékpárral kellett teljesítenie a verseny nagy részét. Csanda Dorián ugyan még junior korúnak számít, de a korosztály létszámhiánya miatt ő is a felnőttmezőnyben állt rajthoz. Előzetes célkitűzése a középmezőny volt, ezt sikerült is teljesítenie.

A püspökladányi verseny orosházi résztvevői (Fotó: Urbancsok Tekla)

Kovács Attila is büszke lehetett teljesítményére. A senior kategóriájú versenyen mindössze az időbeli különbségek miatt csúszott le a dobogóról, negyedik helyen zárt a népes mezőnyben, élete legjobb eredményét elérve a korosztályban.

A legnagyobb meglepetést azonban Kovács Péter okozta, aki első orosháziként szerzett dobogós helyezést az elit kategóriában, mindössze hússzoros országos bajnok, Guiness-rekorder versenytársa tudta megelőzni.

– Messze erőn felül teljesített, előzetesen a legjobb ötbe kerülést tippeltük volna meg az esetében. A junior korosztályban világversenyeken is jó esélye lehet felállni a dobogóra – méltatta Kovács Pétert Pocsai Richárd. 

Hozzátette, már javában zajlik a felkészülés következő megmérettetésükre, amit Tarcalon rendeznek majd. Emellett Orosházára is szeretnének triálversenyt szervezni a nyári versenyszezon idejére. Ezzel is szeretnék elérni, hogy több fiatal kedvet kapjon a sportághoz.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.