- hirdetés -

Ismét nemzetközi mezőnyben bizonyított, a versenyhelyszín ezúttal Svédország volt. A megmérettetés mellett edzőtábor is várt a Spartacus birkózójára.

A svédországi Klippanban rendezték meg a hétvégén a Klippan Lady Open nemzetközi birkózóversenyt, majd az azt követő edzőtábort, melyen a magyar kadet-válogatott tagjaként az Orosházi Spartacus Birkózó Klub versenyzője, Szél Anna is részt vett, az 57 kg-osok mezőnyében indulva.

Szél Anna a harmadik helyen zárt Svédországban (Fotó: Rosta Tibor)

A versenyen 24 ország 248 versenyzője mérlegelt, Anna súlycsoportjában 14-en voltak. Első mérkőzésén lengyel ellenfelét tussal győzte le, majd az elmúlt évben 52 kg-ban világbajnok japán lánytól vereséget szenvedett. Ezt követően egy amerikai és egy svéd ellenféllel került össze a csoporton belül, mindkettőt technikai tussal múlta felül. Így csoport másodikként a bronzéremért birkózhatott a német válogatottal, akivel szemben ugyancsak biztosan nyert. Az orosházi birkózó így a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg az első helyet az őt legyőző japán lány szerezte meg honfitársa előtt.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.