Karate: remek eredmények az év első nemzetközi versenyén

Arany- ezüst-, és bronzérmek is Orosházára kerültek az év első nemzetközi versenyén kiválóan teljesítő karatésaink jóvoltából.

Február 17-én, szombaton Kiskunfélegyháza adott otthont a 2. Kiskun Kupa nemzetközi kyokushin karate versenynek, melyen 8 ország mintegy 400 sportolója mérettette meg magát több korosztályban. Az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör Egyesület versenyzői – folyamatos fejlődésüket mutatva – kiváló eredményeket értek el. Ifj. Zsiga Zsolt -85 kg-ban aranyérmet szerzett és a legtechnikásabb versenyző díját is kiérdemelte. Láng Zsolt -75 kg-ban a dobogó második fokára állhatott fel, Zsiga Bence ugyancsak ezüstöt nyert kata-ban. Fábián Lara második hellyel, Boros Ádám -30 kg-ban 3. hellyel gazdagodott – tudtuk meg a helyi klub szerkesztőségünkhöz eljuttatott beszámolójából.

Az eredményes orosházi karatésok és mesterük Kiskunfélegyházán (Fotó: OKKSZK)

– Jól sikerült az év első versenye, ahol nemzetközi mezőnyben mérettettük meg magunkat – összegzett shihan Zsiga Zsolt vezetőedző.
– A felnőttek számára felhozó versenynek szántam, mind küzdelemben, mind kata-ban. Ifj. Zsiga Zsolt sokat erősödött fejben és fizikálisan is, amit K.O. győzelmei bizonyítanak. Zsiga Bence egyre stabilabb versenyeredményeket hoz a hazai és külföldi világversenyekről, Láng Zsolt folyamatos fejlődésén is sokat dolgozunk. A gyerekek teljesítményével és eredményeivel is elégedett vagyok – emelte ki a vezetőedző.

Megtudtuk, hogy a munka folyamatos az orosházi klubnál, készülnek az év többi megmérettetésére, melyek közt meghatározó világversenyek is szerepelnek.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás