Értékteremtés nemes célokkal

Mezőkovácsháza, Orosháza, Tótkomlós, Battonya – Ezeken a dél-békési településeken mutatják be a következő hetekben kiállítások keretében a Simonka György által életre hívott, a térségben hosszú évek óta közkedvelt Adventi Rajz- és Szépírópályázat díjazott alkotásait. A körzet képviselője emlékeztet: a gyermekek alkotásait idős emberekhez juttattuk el, mellyel mindennapjaikat kívántuk szebbé tenni.

Hetedik alkalommal is több ezer pályamunka érkezett be 2017 végén az Adventi Rajz- és Szépírópályázatra, melynek célja az elmúlt években nem változott: a gyermekek, fiatalok figyelmét a keresztényi értékekre irányítani, a dél-békési apró gyermekkezek munkáival pedig örömtelibbé tenni azok mindennapjait – legfőképpen ünnepét –, akik magányosan élnek a térségben. A pályázat egyben egy kiváló lehetőség is a gyermekeknek, hogy megmutassák tehetségüket, szívüket-lelküket beleadva az alkotásba.

– Kiss-Rigó László püspök úrral hét évvel ezelőtt indítottuk útjára a keresztényi értékeket középpontba helyező Adventi Rajz- és Szépírópályázatunkat. Ezúttal több mint hétezer pályamunka érkezett be felhívásunkra, melyek közül a pedagógusokból és szakemberekből álló zsűri kiválasztotta a legszebbeket és a különdíjasokat. Megható és örömteli mindannyiunk számára pályázatunk sikere, közösen teremtünk értéket – emeli ki Simonka György védnök, Dél-Békés országgyűlési képviselője hozzátéve, köszönettel tartoznak minden alkotónak, a zsűri tagjainak, csakúgy, mint a tankerületnek, az egyházi és nemzetiségi iskolák pedagógusainak, vezetőinek.

A mezőkovácsházi iskolában szerda délelőtt adták át a helyezésekért járó díjakat

– Mindannyian hálás szívvel fogadjuk a gyermeki alkotások üzenetét. Örömmel támogatunk minden nemes ügyet, különösen felemelő érzés, amikor ezt immár hosszú évek óta, közös összefogásban tehetjük. A dél-békési pályázat komoly értékmérője az azt övező nagy érdeklődés – összegez dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök, a pályázat védnöke.

A kiállítás-sorozat Mezőkovácsházán indult, február 13-án, kedden délután a járási hivatal nyújtotta a helyszínt a megnyitónak, február 27-étől Orosházán, március 13-ától Tótkomlóson, míg március 27-étől Battonyán tekinthetjük meg a dél-békési gyermekek rajzait, szépírásait, akik ajándékokkal is gazdagodnak. Több mint ötven díjazott és mintegy 25 különdíjas gyermek kap ajándékot.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás