- hirdetés -

A szlovákiai Királyhelmecről származó Halmai Czap Katarína tett állampolgársági esküt a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében február 8-án.

Habár Katarína szülei és nagyszülei magyar állampolgárok, a történelem viharai folytán ő már az anyaországon kívül született és nőtt fel. Királyhelmecről származik, a középiskolát Kassán, az egyetemet pedig Nyitrán végezte el. 2012-ben érkezett Orosházára, itt ment férjhez és gyermekei is itt születtek, február 8-án pedig elérkezett élete egyik legfontosabb pillanata.

Teljesült ugyanis kérése, Áder János, köztársasági elnök aláírta honosítási okiratát. A magyar állampolgárság megszerzésétől már csak az választotta el, hogy a polgármester előtt is esküt tegyen.

– Esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem, és hű állampolgára leszek. Az alaptörvényt és a jogszabályokat tiszteletben tartom és megtartom, hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimhez mérten segítem – mondta ki az ünnepi szavakat és írta alá az esküt tartalmazó jegyzőkönyvet.

Boldogan írta alá az állampolgársági esküt Katarína (Fotó: Rosta Tibor)

Az ünnepélyes pillanatok után Dávid Zoltán, Orosháza polgármesterének a köszöntője következett.

– Állampolgársági esküjével, ön, kedves Katarína ma hitet tett az anyaország mellett. Anyanyelvünk, a nemzettudat, közös hagyományaink mind eltéphetetlen köteléket jelentenek, mely összefűz minden magyart. Ön ma ezt a köteléket még erősebbé tette. Szülei és nagyszülei örökségét mindig ápolta és megtartotta. Köszöntöm önt a magyar állampolgárok sorában és kívánom, hogy legyen büszke magyarságára és esküjét megtartva minden álma teljesüljön! – üdvözölte Katarínát a magyar állampolgárok sorában Dávid Zoltán.

Katarína pedig az eskütételt követően boldogan, magyar állampolgárként léphetett ki a Polgármesteri Hivatal házasságkötő terméből. Eddig szívvel és lélekkel vallhatta magát magyarnak, mostantól kezdve viszont dokumentummal is igazolhatja, hogy a magyar nemzethez tartozik.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.