Orosháza nem akar bevándorlásszervező irodát és migránstábort

Orosháza Város Önkormányzat képviselő-testülete név szerinti szavazással 12 igen szavazattal, 2 nem szavazattal és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: Az orosháziak maguk döntik el az ügyeiket, és nem szeretik, ha máshol élők döntenek helyettük, ezért a képviselő-testület – képviselve az Orosházán élők érdekeit – kinyilvánítja, hogy nem kíván Orosházán sem bevándorlásszervező irodát, sem migránstábort.

Az előterjesztésben Orosháza Város Önkormányzata határozottan kiáll az orosházi polgárokért, mely szerint Orosháza Város Önkormányzata büszke azokra a civil szervezetekre, amelyek helyi közösségekként cselekvő szerepet vállalnak a város életében. A város hivatalban lévő polgármestere és képviselő-testülete lehetőségeihez mérten mindig támogatta, támogatja kezdeményezéseiket – derült ki a városi önkormányzat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.

A képviselő-testület az élet számos területén tevékenykedő civil szervezeteket, az azokat alkotó önszerveződő közösségeket és az ezekben végzett önkéntes munkát értéknek tekinti, és meg kívánja védeni attól, hogy Soros György spekulációs ügyletekből származó vagyonából felvásárolja azokat, és rájuk kényszerítse betelepítéspárti ideológiáját.

A képviselő-testület tiltakozik az ellen, hogy a legújabb hírek szerint Soros György az általa korábban megjelentetett terv végrehajtása érdekében bevándorlásszervező irodákat akar nyitni a magyar városokban, és több százezer dollárt oszt szét ezekben a hetekben, hogy felépítse vidéki hálózatát. Ez a terv valamennyi magyar településre, így Orosházára is rendkívül veszélyes, hiszen veszélybe kerülne a mindennapok biztonsága.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás