- hirdetés -

Első alkalommal ül össze idén Orosháza képviselő-testülete szerda délelőtt. A képviselők többek között tárgyalnak az Orosházi Kórház támogatásáról, a költségvetésről, de szó lesz a járási Start-munkaprogramról is.

A mindenki számára nyilvános testületi ülésről Burka László (független) hiányzik, rajta kívül minden képviselő jelen van. Dávid Zoltán polgármester határozatképessé nyilvánította a testületet.

Napirend előtt kért szót Fetser János (MSZP). A szocialisták frakcióvezetője arra panaszkodott, hogy az évértékelő beszámolójuk nem jelent meg az Orosházi Élet az idei első lapszámában.

Fetser János felszólalásában sorolta 2017-ben benyújtott javaslatait: rászorulók, gyermekek támogatása, tűzifatámogatás, Orosháza Kórház támogatásának növelése.

A polgármester kérte, hogy a közmédia ne a politikai csatározás terepe legyen (Fotó: Rosta Tibor)

Dávid Zoltán válaszában kiemelte, hogy az MSZP frakcióvezetője a Fetser János által elküldött levélben megalapozatlan állítások álltak: ilyen például a garázdálkodás tényszerű állítása.

A polgármester arról tájékoztatott, hogy a jövőben is lehetőség nyílik az ellenzéki politikusoknak eredményeik bemutatására, de a városi közmédia nem a politikai csatározás terepe.

1.) Állásfoglalás a Soros tervvel kapcsolatban. Erről bővebben itt olvashatnak.

Fetser János napirendben szólalt fel. Szerinte az előterjesztés tartalma figyelemeltérés, ezzel akarják elterelni a figyelmet az egészségügy, közoktatás és gyanús ügyletek problémáiról. Nincs olyan információ, hogy Orosházán bevándorlásszervező iroda létesülne.

– Én azt mondom, hogy arról van szó 10 és 100 milliárd forint közötti összegeket kapnak Orbán Viktorhoz közeli emberek, vállalkozások zsebébe – ecsetelte a képviselő a Soros-terv kampányáról.

Dr. Szabó Ervin (Jobbik) emlékeztetett, hogy 1294 menekültet fogadott be Magyarország, melyet Altusz Kristóf egy máltai lapnak adott interjúban. A Fidesz a keresztény értékrendre és a nemzetközi egyezményre hivatkozta fogadott be három év alatt 2300 migránst. Elmondható tehát, hogy Orbán Viktor kormánya a betelepedést támogatja. A Jobbik képviselője szerint a jogi határzár kudarc, pártjának programja: se szegény, se gazdag migráns, se titkos migráns.

A Jobbik képviselője módosító javaslatot nyújtott be: Orosháza közigazgatási területén semmilyen migráns ne kaphasson lakhatást és bármilyen jellegű támogatást.

Németh Béla kért szót, aki szerint az MSZP és a Jobbik országos panelszövegét hallhatjuk. Meglepő, hogy a jogi végzettséggel rendelkező dr. Szabó Ervin nem tudja megkülönböztetni a migránst és az oltalmazottat. Aki most befogadnak, azok oltalmazottak, akik elsősorban hasonló kultúrából érkeznek.

Nem értem, miért csináltok egy napi politikai témát ebből a komoly előterjesztésből mondta az egykori polgármester.

A jobbikos képviselő javasolta, hogy Orosházán semmilyen migráns ne kaphasson lakhatást és bármilyen jellegű támogatást (Fotó: Rosta Tibor)

Füvesi Sándor (MSZP) szerint napi politikai témáról van szó és az előterjesztés igenis egy fideszes panelszöveg. A képviselő módosító indítványt nyújtott be: a határozati javaslatban csak annyi szerepeljen, hogy az orosháziak maguk döntik el az ügyeiket és nem szeretik, ha máshol élők döntenek helyettük. Felkéri a polgármestert a határozatban foglaltakról a nyilvánosság tájékoztatásra.

Fejes Róbertné alpolgármester elmondta, hogy teljesen más az aki a kerítésünket bontják le és akik menekültstátuszért folyamodnak. Nem szeretnék félni akkor, ha gyermekeim kiengedem az utcára.

Ezután Bojtor István alpolgármester szólalt fel. Kiemelte, hogy mindenki lelkiismeretesen döntsön az előterjesztéssel kapcsolatban. Két egyszerű pontról szavazunk: ne legyen migránsszervező iroda Orosházán és ne legyen migránstábor Orosházán.

Lövei Ferenc (Fidesz) javaslatot nyújtott be, hogy név szerint szavazzanak az előterjesztésről.

Elekes Lajos alpolgármester a Soros-terv előretörésével kapcsolatban elmondta, hogy az európai demográfiai trendeknél az a kérdés, hogy egy adott kormány milyen választ ad erre. A Soros-terv szerint munkaerőimport a megoldás. Sajnos ezek az emberek más kultúrából érkeznek, ami az őshonos lakosság kultúrájának elvesztéséhez vezethet. Nézzük meg Magyarország milyen választ adott erre, ha 2015-ben beengedjük ezeket az embereket, akkor mára összeomlott volna a gazdaság, és a kultúránkra is hatással lett volna. A szavazóknak azt kell mérlegelni, hogy egy kormány milyen választ ad a migráció kérdésére.

Dr. Szabó Ervin határozati javaslata név szerinti szavazáson:

Antal László: nem, Lövei Ferenc: nem, Németh Béla: nem, Tóth Zoltánné: nem, Horváth József: nem , Sára Csaba: nem, Kovács Péter: nem, Fejes Róbertné: nem, Bojtor István: nem, Dávid Zoltán: nem, Lénárt Zoltán: igen, dr. Szabó Ervin: igen, Fetser János: tartozkódik, Füvesi Sándor: tartozkódik.

Füvesi Sándor módosító javaslatán név szerinti szavazáson:

Antal László: nem, Lövei Ferenc: nem, Németh Béla: nem, Tóth Zoltánné: nem, Horváth József: nem , Sára Csaba: nem, Kovács Péter: nem, Fejes Róbertné: nem, Bojtor István: nem, Dávid Zoltán: nem, Lénárt Zoltán: tartózkodik, dr. Szabó Ervin: tartózkodik, Fetser János: igen, Füvesi Sándor: igen.

Az eredeti határozat javaslat név szerint 12 igennel és két nemmel fogadták el:

Antal László: igen, Lövei Ferenc: igen, Németh Béla: igen, Tóth Zoltánné: igen, Horváth József: igen, Sára Csaba: igen, Kovács Péter: igen, Fejes Róbertné: igen, Bojtor István: igen, Dávid Zoltán: igen, Lénárt Zoltán: igen, dr. Szabó Ervin: igen, Fetser János: nem, Füvesi Sándor: nem.

2.) Tulajdonosi hozzájárulás az Orosháza, Ady Endre utca 9. szám alatti ingatlan felújításához. Az előterjesztés ide kattintva olvasható el.

A testület egyhangúlag 14 igennel elfogadta az előterjesztést.

3.) Az Orosházi Kórház tájékoztatása beruházásairól. Az előterjesztésről bővebben itt tájékozódhat.

Fejes Róbertné köszönetét nyilvánította ki a kórház dolgozóinak és az együttműködésért.

Lövei Ferenc pozitív tapasztalatokról számolt be, mikor a kórházban járt.

Tóth Zoltánné (Fidesz) szintén köszönet mondott a kórház dolgozóinak.

– Nem kérdés, hogy jó helyre került önkormányzatunk támogatása – fogalmazott a képviselő.

A szavazás után mindhárom határozati javaslatot egyhangú 14 igennel elfogadta a képviselő-testület.

4.) Döntés az Orosháza belterület 835/2. hrsz-ú ingatlan hasznosítására vonatkozó elszámolás elfogadásáról. Az előterjesztés itt található.

Szabó Ervin ügyrendben kért szót. A jobbikos képviselő szerint kérdéses, hogy az előterjesztésben szereplő 2 millió forint értékű beruházás hogyan tevődik össze, továbbá mikorra érvényes a kompenzáció összege.

Gera István, a DAKK Zrt. képviseletében elmondta, hogy elsősorban értékteremtő beruházásokra költötték a támogatást, így például az autóbusz-állomás esztétikai felújítása valósult meg, továbbá a vihar által okozott károk rendbetétele.

Bojtor István elmondta, hogy a támogatás és a kompenzáció csak erre az évre vonatkozik.

A képviselő-testület tíz igen és négy tartózkódás mellett elfogadta az előterjesztést.

5.) A Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2017. évi beszámolójának elfogadása és a 2018. évre kötendő megállapodás elfogadása. Az előterjesztés bővebben itt olvasható.

Mindkét határozati javaslatot 14 igennel támogatta a város képviselő-testülete.

6.) Orosháza Iskolaváros (szóbeli előterjesztés)

Dr. Blahó János a Táncsics gimnázium igazgatója vázolta terveit.

7.) Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ Alapító Okiratának módosítása és Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

Az első határozati javaslatot 14 igennel egyhangúlag elfogadták az első határozati javaslatot, a második határozati javaslatot 12 igennel és 2 tartózkodás mellett támogatták a képviselők.

8.) Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt- vel kapcsolatos döntések meghozatala.

8.1 Beszámoló az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. reorganizációs tervének végrehajtásáról.

8.2 Döntés az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.-vel kötendő üzemeltetési szerződések megkötéséről.

8.3 Városmarketing, turisztika, rendezvényszervezéssel kapcsolatos döntések meghozatala.

Fetser János módosító javaslatot nyújtott be, hogy az alpontokat külön előterjesztésként tárgyalják. A képviselő-testület tíz nemmel és négy igennel leszavazta az indítványt.

Fetser János szerint a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.-nél garázdálkodás zajlik, melyet majd bebizonyítanak. A szocialista frakcióvezető Benkő Ferenc vezérigazgatótól a T4-es kutakról érdeklődött, hogy miért kell 45 millió forint támogatás ehhez. Problémásnak vélte a szálloda üzemeltetésre meghirdetett pályázatot. A Jövő Építők TDM-mel kapcsolatban megjegyezte, szerinte nincs szükség erre az irodára.

Dr. Szabó Ervin szerint a Városüzemeltetési Zrt. a városvezetés mutyiját képezi.

–Rendkívül szakmaiatlan, hozzá nem értő vezetés van. Amit lehet látni, hogy minden adat rossz, ami az április 9-i számokat illeti. A TDM jelentős költséget vesz fel az önkormányzattól, a feladata és tevékenysége egyenlő a nullával – így dr. Szabó Ervin.

Fetser János szerint nincs rövid- és hosszútávú elképzelése a turizmusnak. Példaként említette, hogy Makó városa 9 milliárd forint támogatást nyert strandfejlesztésekre, míg Orosháza semmi. Ezért vállalni kell valakinek a felelősséget.

Fetser szerint a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.-nél garázdálkodás zajlik, melyet majd bebizonyítanak (Fotó: Rosta Tibor)

Benkő Ferenc szerint azért volt szükség reorganizációs tervre, mert előre lehetett látni, hogy 2017-ben jelentős bevételcsökkentést prognosztizáltak. A vezérigazgató visszautasítja azokat a vádakat, mely szerint felelőtlen gazdálkodás zajlik a városüzemeltetésnél.

2017-ben 31 millió forinttal nőtt a személyi jellegű ráfordítások, ehhez 37 millió forint támogatás érkezett a Békés Megyei Kormányhivataltól. 2017-ben összesen 526 886 millió forintot fordítottak a bérköltségekre, ami az előző évekhez képest 60 millió forinttal több. 2018-ra 166 fő dolgozik a Városüzemeltetési Zrt-nél, és az új évre átlagosan 15%-al növelték a béreket.

Füvesi Sándor az Orosházi Hulladékgazdálkodási Nonproft Kft. tartozkódásáról érdeklődött, melyet a Városüzemeltetés felé kell megfizetnie a cégnek.

A képviselő módosító javaslatokat is benyújtott: az Önkormányzat lépjen ki a Jövő Építők TDM egyesületéből, továbbá a támogatását is vonják meg.

Fejes Róbertné kért szót. Kifejtette, hogy a városmarketing irodájának működtetése a város feladata.

Füvesi Sándor két módosító javaslatát nem fogadta el a testület.

A képviselőtestület az első két határozati javaslatot tíz igen, három nem és egy tartózkodás, míg a harmadik határozati javaslatot 10 igen és 4 nem.

A polgármester fél óra szünetet rendelt el a kilencedik napirendi pont előtt.

9.) A GINOP keretében meghirdetett, a lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelprogramban kedvezményezettek támogatásáról szóló rendelet. Bővebb információk a tervezetről itt találhatók.

Dr. Szabó Ervin szerint számos problémát vázolt a támogatási konstrukcióval kapcsolatban: túlságosan nehézkes az ügyintézés, hosszú időbe telik a folyósítás megkezdése, továbbá a támogatást vissza kell fizetni. A képviselő szerint az önkormányzat támogatása eltörpül a teljes beruházás költsége mellett.

-Igazából szegényeken nem segít, nem tudjuk igazából kit fog segíteni és nem tudjuk mennyire fogja ez megterhelni a költségvetésünket – így dr. Szabó Ervin.

Bojtor István szerint a támogatás 5-12 millió forint jelenthet a költségvetés számára.

-Kérlek örülj annak, hogy Orosháza Város Önkormányzat segíteni kívánja azokat az orosházi polgárokat, akik energetika korszerűsítéseket kívánnak megvalósítani a lakásukban, házukban – jelezte dr. Szabó Ervinnek Német Béla képviselő.

A képviselő-testület 13 igennel elfogadta mindkettő rendeletet.

10.) Kutyafuttató kialakítása. Az előterjesztés itt található.

Vita nélkül, 12 igen és egy tartózkódás mellett elfogadta a testület az előterjesztést.

11.) Nemzetiségekkel kötött együttműködési megállapodások éves felülvizsgálata. Az előterjesztés ide kattintva olvasható.

A két határozati javaslatot 11 igennel és két tartózkodással, a harmadik határozati javaslatot 13 egyhangú igennel elfogadta a képviselő-testület.

12.) Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása. Itt olvasható részletesen az előterjesztés.

A képviselő testület 11 igen és 2 nem szavazattal elfogadta a testület.

13.) Szándéknyilatkozat az Orosháza, belterület 7713/7. hrsz. alatti kivett beépítetlen terület megnevezésű, 8789 m2 nagyságú önkormányzati tulajdonú ingatlanon történő lőtér kialakításával kapcsolatban. Az előterjesztés részleteiről itt tájékozódhatnak részletesen.

Fetser János szerint költői kérdés, hogy szükség van-e lőtérre Orosházán. Az MSZP frakcióvezetője afelől érdeklődött miért ezt a helyszínt választották a lőtér megépítéséhez.

Dávid Zoltán kiemelte: a beruházás keretében nem csak egy lőtér épül meg, hanem egy 144 négyzetméteres terület egy konferenciateremnek és egyéb sportolási lehetőségeket biztosító épületeket terveznek helyt bíztosítani. A zajhatásokkal kapcsolatban annyit fűzött hozzá, hogy nem jelentős, hiszen zárt lőteret terveznek kiépíteni.

Németh Béla szintén nem ért egyet a helyszínnel. Ezért azt kérdezte Dávid Zoltán polgármestertől, hogy lehet-e még módosítani azt.

Dávid Zoltán kiemelte, az előterjesztéssel szándéknyilatkozatot tesznek amellett, hogy a beruházás folytatódhat.

Fetser János azt mondta, hogy elvi szinten támogatható az elképzelés, de csak abban az esetben, ha az építési helyszínt áttervezik.

Hosszas tanácskozás után két új helyszínt javasoltak a városvezetők, melynek megfelelően módosították az előterjesztés tartalmát

13 igennel elfogadta a testület a módosított előterjesztést.

14.) Az önkormányzat részvétele a járási startmunka programokban. Az előterjesztés ide kattintva olvasható.

Fetser János afelől kérdezett, hogy indul-e a roma foglalkoztatási program.

Fejes Róbertné elmondta, hogy csak az előterjesztés szerint csak mezőgazdasági, belvízbevezetési és közúthálozati programok indulnak.

11 igennel és két tartózkodással elfogadták a határozati javaslatot.

15.) Iskola-egészségügyi ellátás telephelyeinek bővítése. Az előterjesztés itt található.

13 egyhangú igennel elfogadták az előterjesztést.

16.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Az előterjesztés itt érhető el.

9 igen és 4 tartózkodással elfogadták a napirendet.

17.) Döntés hitelfelvételről. Az előterjesztés ide kattintva olvasható.

Vita ezúttal nem volt, név szerint szavaztak.

Antal László: igen, Lövei Ferenc: igen, Németh Béla: igen, Tóth Zoltánné: igen, Horváth József: igen, Sára Csaba: igen, Kovács Péter: igen, Fejes Róbertné: igen, Bojtor István: igen, Dávid Zoltán: igen, Lénárt Zoltán: nem, dr. Szabó Ervin: nem, Fetser János: nem, Füvesi Sándor: nem.

18.) Orosháza Város Önkormányzata 2018. évi költségvetését megalapozó döntések meghozatala. Az előterjesztés itt található.

Fetser János kijelentette, hogy nemmel fog szavazni. Ezt egyfelől azzal indokolta, hogy a TOP-os beruházásokat elhibázott döntések után születtek meg. Másfelől arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonyos tételek (kórház parkoló, a gyopárosi déli tó) nincsenek benne a költségvetésben. A szocialista képviselő szerint nincs fejlődés a városban. A költségvetéssel kapcsolatban kiemelte, túl sok embert foglalkoztatnak az önkormányzatnál.

Ez a költségvetés elfogadhatatlan, ez a Fidesz költségvetése – kezdte felszólalásában dr. Szabó Ervin. Indoklásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzék javaslatait meg se fontolják. A jobbik frakcióvezetője szerint a rászorulók tekintetében semmilyen előremutató elképzelés nincs a költségvetésben.

Dávid Zoltán szerint semmi igazságtartalma nincs a jobbikos képviselő állításainak. A polgármester kifejtette, hogy a bizottsági ülésen ellenzéki módosító javaslat, hozzászólás és kérdés nem érkezett. Ezt megerősítette a pénzügyi bizottság elnöke, Kovács Péter is.
– Ha valaki készített már költségvetési tervet tudja, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézni. Nyilván nem tudunk mindenre pénzt fordítani, de azt visszautasítom, hogy nem törekszünk a rászorulók megsegítésére – hangsúlyozta a polgármester.

Füvesi Sándor három javaslatot fogalmazott meg, melyek szerint csak két alpolgármester fizessen a város, a közbeszerzéseket a képviselő-testület fogadhassa el és nyílt verseny legyen, a városi cégek felügyelő- bizottságában az ellenzék is arányosan képviseltethesse magát.

Füvesi Sándor továbbá tíz módosító javaslatot nyújtott be:

  1. szociális étkeztetés rászorulóknak
  2. 160 millió szennyvíz-beruházás visszafizetése a lakosságnak
  3. vállalkozások adómentessége
  4. bölcsődei alapdíj eltörlése
  5. ingyenes buszbérlet a rászoruló gyerekeknek
  6. 65 év felettieknek a szemétszállítás ingyenessé tétele
  7. közmunkások bérkiegészítése
  8. fúvószenekarnak fél millió forint többlettámogatás
  9. polgárőr egyesületetnek fél millió forint többlettámogatás
  10. Darvas Emlékház felújítása

Jók az elképzelések. A tér-idő elmélet szerint mindent lehet fokozni – mondja Bojtor István, folytatva hozzáteszi: – Az önkormányzathoz tartozó intézmények vezetőivel végig egyeztettek és ezután tudtunk konszenzust kialakítani. A nem kötelező önkormányzati feladatok terén pedig nem lehet azt mondani, hogy nem törekszünk a fejlődésre.

Németh Béla több ellenzéki felvetésre is reagált: legyen bennetek felelősség. Az, hogy az ellenzék nem talál ebben a 70 oldal költségvetésben pozitívumot, nem felelősségteljes gondolkodásra utal. Kitért a szennyvízbevezetés pénzekre: hazugság, hogy az önkormányzatnak vissza kell fizetnie ezeket a pénzeket. Az ellenzéki képviselőknek nem kellene ezzel hitegetni a lakosságot, mert ez nem igaz. Az önkormányzatnak hitelt is kellett felvennie, hogy vissza tudja fizetni az állami támogatást. Emlékeztett, a közmeghallgatáson már mindezt elmondta.

Füvesi Sándor az első hét módosító javaslatát név szerinti szavazáson azonos mértékben négy igennel és kilenc nem arányban egyiket sem fogadták el. A 8. módosító javaslatot négy igennel egy tartózkodással és nyolc nem arányban nem fogadták el. A 9. és 10. napirendi pontot szintén négy igen és kilenc nem szavazattal nem fogadták el.

A határozati javaslatról kilenc igen és négy nem arányban döntöttek.

Az eredeti rendeletről név szerinti szavazáson kilenc igennel és négy nemmel elfogadták.

Interpellációk

1.) Füvesi Sándor: Ha Igor beugrik a kútba, akkor utána ugranak? Avagy nem Zsigulikat osztogatnak, hanem Moszkvicsokat fosztogatnak című interpellációja.

Dávid Zoltán válasza:

Tisztelt Képviselő Úr!

Köszönöm, hogy figyelemmel kíséri a médiában dolgozók munkáját és felhívja a figyelmem az esetleges hibákra. Stílusosan mondhatnám felvezetésként csak az hibázik, aki dolgozik!

A címlapon szereplő képen egy új orosházi beruházás helyszínének egyeztetésén voltunk. Azt gondolom, hogy egy újabb jelentős 380 millió forintos beruházásról szóló cikket és a lakosság számának emelkedéséről szóló rövidhírt összemosni nem szerencsés még akkor sem, ha ön vélhetően nem szakember.

Az Orosházi Életben megjelent cikkben nem gondolom, hogy hazugságot állítanak, hanem egy hírforrásra hivatkozva közöltek adatokat. Természetesen az elvárható, ha más hírforrástól vesznek át anyagokat, akkor annak valóságtartalmáról illik meggyőződni.

Arra a felvetésére, hogy felelősségre vontam-e a kiadót és a főszerkesztőt azt tudom mondani, hogy én nem cenzúrázom a sajtót! Természetesen, ha jelzéseket kapok továbbítom a főszerkesztő úrnak.

Képviselő úr interpellációjában állítja, hogy neki és pártjának az álláspontja nem jelenhet meg a helyi médiában. Akkor lássuk a tényeket:

Főszerkesztő úr az alábbi levelet küldte el 2017. december 18-án Fetser János képviselő úrnak az Ön párttársának:
„Az Orosházi Élet január 12-ei lapszámában szeretnénk bemutatni az orosházi képviselő-testület frakcióinak 2017-ben elért eredményeit. Lehetőséget biztosítunk, hogy beszámoljanak az orosházi választópolgároknak arról a munkáról és eredményekről, melyeket az idei évben végeztek.”

Nánási János főszerkesztő szerint Fetser János képviselő által szó szerint megjelentetni kívánt értékelésben olyan állítások voltak, melyek vádaskodások és nem bizonyítottak. Ilyen jellegű tartalom megjelentetése az orosházi médiában még fizetett hirdetés formájában sem tartja lehetségesnek. Csak a tény kedvéért a FIDESZ frakció tavalyi értékeléséről sem jelent meg anyag. Képviselő úr azon állításával, mely szerint az ellenzéknek nincs lehetősége megjelenni az orosházi médiában nem értek egyet.

2018-ban Önről és pártjáról, az MSZP-ről az alábbi időpontokban és médiumokban jelentek meg fényképes és videós anyagok.
Oroscafe.hu
január 09. Az MSZP nem hagyja cserben a szavazóit. Füvesi Sándor országgyűlési képviselőjelölt bemutatása.
január 15. Füvesi Sándor sajtóközleménye
január 17. Füvesi Sándor az idősekről tartott sajtótájékoztatót

Orosházi Élet
január 12. Az MSZP nem hagyja cserben a szavazóit. Füvesi Sándor országgyűlési képviselőjelölt bemutatása.
január 26. Füvesi Sándor az idősekről tartott sajtótájékoztatót.

OVTV
január 16. MSZP országgyűlési képviselőjelölt bemutatása, narráció + résztvevők élőben a híradóban
január 19. Füves Sándor idősekről tartott sajtótájékoztató 2 perces bejátszás a híradóban

A december 22-ei testületi ülésről készült összeállításban a média munkatársai Fetser János mellett Önnek is adtak lehetőséget a megszólalásra.

Kérem válaszom elfogadását!

Orosháza, 2018. január 31.

Tisztelettel:

Dávid Zoltán
polgármester

 

Füvesi Sándor elmondta, hogy azzal nem vitatkozott, hogy nem jelenik meg a helyi médiában. Kifogásolta, hogy a polgármestert nem zavarja, hogy az Orosházi Életben arról számoltak be, hogy növekszik Orosháza lakossága. A választ nem fogadta el a szocialista képviselő, majd a testület kilenc igen és négy nem mellett elfogadott

2.) Füvesi Sándor “Orosházi Vasarely”? Avagy az évszázad kulturális mutyija? című interpellációja.

Dávid Zoltán válasza:

Tisztelt Képviselő Úr!

Az „Orosházi Vasarely? Avagy az évszázad mutyija?” tárgyú interpellációjára a következő választ adom:

Önt idézve az idő majd eldönti, hogy helyes volt az akkori döntésünk, hogy pályázati pénzből megvásároltuk a Báthory-üveggyűjteményt. Büszkék vagyunk arra, hogy Orosháza az üveggyártás fellegvára és büszkék vagyunk azokra az emberekre, akik ebben az iparágban dolgoztak, dolgoznak. Az üveggyárak sok-sok orosházi családnak adtak biztos megélhetést az elmúlt évtizedekben. Természetes volt számunkra, hogy a pályázati lehetőséggel élve idehozzuk ezt az egyedülálló iparművészeti értéket. Az a tény, hogy az üveggyűjtemény megnyitóján neves üvegipari szakember is jelen volt döntésünk helyességét igazolja. Azt gondolom, minden üvegiparban dolgozó nevében vissza kell utasítanom azokat a gondolatokat, amiket Ön megengedett magának interpellációjában. Úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb tiszteletet érdemel Orosháza üvegipara és az ott dolgozók sokasága.

Kérem válaszom elfogadását!

Orosháza, 2018. január 31.
Tisztelettel:

Dávid Zoltán
polgármester

Füvesi szerint a kérdésére nem érkezett válasz. A testület 9 igen és 3 nem szavazattal elfogadta a választ.

3.) Füvesi Sándor Miért nem válaszol a feltett kérdéseinkre? című interpellációja.

Dávid Zoltán válasza:

Tisztelt Képviselő Úr!

Az „Miért nem válaszol a feltett kérdéseinkre?” tárgyú interpellációjára a következő választ adom:

A Hegedűs utcai ingatlant 2013. év áprilisában az akkori lakó kilakoltatása után tudta visszavenni az önkormányzati bérlakások kezelésével megbízott Városüzemeltetési Zrt. Erre azért került sor, mert a lakó jelentős mértékben lelakta az ingatlant valamint közüzemi díjhátraléka is keletkezett minek következtében a közművek kikapcsolásra kerültek. 2014. évben a lakás állagának felmérése során megállapítást nyert, hogy annak felújítása gazdaságtalan.
Az önkormányzat a rendelkezésre álló költségvetési forrásokhoz igazodva rangsort állít fel a felújítandó lakások tekintetében. A rangsorban mindig előnyt élveznek a bérlővel rendelkező ingatlanok, ezután következhetnek a még gazdaságosan felújítható üresen állók. Mivel az elmúlt évek során az ingatlan állapota miatt nem kerülhetett be a felújításra várók közé, racionális döntés volt annak eladásáról dönteni.

Kérem válaszom elfogadását!

Orosháza, 2018. január 31.
Tisztelettel:

Dávid Zoltán
polgármester

Füvesi Sándor ismét nem fogadta el a választ. A testület elfogadta a polgármester válaszát 9 igennel és 4 nemmel.

4.) Fetser János Ki fizeti vissza az ellopott milliókat a Diákélelmezésnél? című interpellációja.

Dávid Zoltán válasza:

Tisztelt Képviselő Úr!

Az „Ki fizeti vissza az ellopott milliókat a Diákélelmezésnél? Vannak felelősök? Jól dolgozott Elekes?” tárgyú interpellációjára a következő választ adom:

A belsőellenőrzési jelentés elfogadása után Orosháza Város Jegyzője rendelkező levélben intézkedési terv elkészítését kérte a Diákélelmezési Intézmény vezetőjétől. Ennek az intézkedési tervnek elkészítési határidejének 2018. február 02-át határozta meg. Az intézkedési tervben megfogalmazottak ismeretében fogom tájékoztatni képviselő urat.

Kérem válaszom elfogadását!

Orosháza, 2018. január 31.
Tisztelettel:

Dávid Zoltán
polgármester

Még mindig nem tudjuk mi történt 2013-ban és 2014-ben. Csak azután történt valami, miután feljelentést tettem. Fetser János nem fogadja el a választ. A testület végül 9 igennel és 4 nemmel fogadta el a képviselő-testület.

5.) Dr. Szabó Ervin Üresen álló lakások felújítása című interpellációja

Dávid Zoltán válasza:

Tisztelt Képviselő Úr!

Az „Orosháza Város Önkormányzatának tulajdonát képező üresen álló lakások felújítása a 2018. évi költségvetés terhére, ezt követően szociális bérlakásként való megpályáztatása” tárgyú interpellációjára a következő választ adom:

Mint ismeretes Orosháza Város Önkormányzata jelentős, mintegy 340 darab önkormányzati tulajdonú bérlakás állománnyal rendelkezik, ezért elmondhatjuk, hogy átlagosan fél év alatt minden jogos igénylő lakáshoz juthat. A jelentkezők igényének kielégítése érdekében az önkormányzat gondoskodik ezen lakások karbantartásáról, az állagmegóvásról, illetve a jogszerű használat biztosításáról. Ez ütemezett és folyamatos. A felújítások során előnyben részesülnek a bérlővel rendelkező ingatlanok a nagy ráfordítást igénylő, esetlegesen erősen leromlott ingatlanok felújítását ütemezzük. Természetesen ettől függetlenül folyamatosan figyelemmel kísérjük a pályázati lehetőségeket, melyek keretében lakásberuházások, lakásfelújítások valósulhatnak meg. Ezen érvek mentén igyekszünk a legtöbb lakást újra lakhatóvá tenni és az igénylők rendelkezésére bocsátani.

Kérem válaszom elfogadását!

Orosháza, 2018. január 31.
Tisztelettel:

Dávid Zoltán
polgármester

Dr. Szabó Ervin nem fogadta el a választ. A polgármesteri választ 9 igennel és 4 nemmel elfogadták.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.