- hirdetés -

Évek óta hagyomány, hogy az Orosháza és Térsége Gazdakör megrendezi éves mulatságát, az Orosházi Gazdabált. A hangulatra idén sem volt panasz, zsúfolásig megtelt a Táncsics gimnázium sportcsarnoka.

Az Orosháza és Térsége Gazdakör megalakulása óta, immár tizenkét éve rendezi az Orosházi Gazdabált, melyre idén is sok vendég és szórakozni vágyó érkezett határon innen és túl. Az eseményen megjelent többek között Simonka György, országgyűlési képviselő, valamint dr. Rákóczi Attila, a Békés megyei Kormányhivatal főigazgatója is.

A mulatságra érkezőket egy-egy kupica kisüstivel fogadták a szervezők, ezzel megalapozva az est hangulatát. Az eseményt megnyitó beszédek sorát Horváth József, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke kezdte meg, aki örömét fejezte ki, hogy nagy létszámmal vannak jelen a bálozók. Beszédében kitért a tavalyi év sikerességére, a XI. Orosházi Gazdabálra, a XI. Hagyományok-Ízek Versenyére, a Magyarok Kenyerére, valamint a Búzanemesítők szoborcsoportjának felállítására. Az elnök kifejtette azt is, hogy a 2018-as esztendő sem fog programokban szűkölködni. Jön az újabb Hagyományok-Ízek Versenye, folytatódik a Gazdaesték programsorozat, júniusban határszemlét is tartanak, valamint újdonságként, augusztus második szombatján megrendezik a Regionális Szántóversenyt.

Horváth József, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke vázolta az idei programokat (Klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

Dr. Rákóczi Attila, a Békés megyei Kormányhivatal főigazgatója beszédében tolmácsolta dr. Takács Árpád kormánymegbízott jókívánságát. Kiemelte, hogy a megyei kormányhivatal 2017-ben, a Békés megyei gazdák és gazdaságok munkájának megsegítésére tett intézkedéseit az idei évben is folytatják, mivel stratégiai partnerként tekintenek az agrárszektorban tevékenykedőkre.

A megnyitóbeszédek sorából nem hiányozhatott Dávid Zoltán polgármester bálozókhoz intézett jókívánsága sem. A város első embere példaértékűnek nevezte a gazdálkodók munkáját, és kihangsúlyozta, hogy elnézve a város és környékének földjeit, az ország éléstára jól működik. Ezért külön köszönetét fejezte ki a gazdáknak, valamint Horváth József elnöknek, akinek munkája nélkül nem lehetne ilyen sikeres a helyi gazdaság. Dávid Zoltán hozzátette, a helyi összefogás országos szinten is kiemelkedő.

Hamar beindult a tánc (Klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

A beszédek után a Szilver Táncsport Egyesület nyitótánca következett, majd a vastaps és a vacsora után megtelt a tánctér. A talpalávalót a Kikindai Betyárok zenekar szolgáltatta, igazi cipőszaggató muzsikákkal. A vacsora és a tánc után a desszert sem maradhatott el. A többszintes, asztalhossznyi tortát Ficsor Zoltán cukrászmester készítette az egybegyűlteknek, melyet személyesen adott át a bálozóknak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.