OMTK-ULE: kezdetnek nem rossz

Lejátszotta első edzőmérkőzését az OMTK-ULE 1913 labdarúgó csapata. Az orosháziak fölényes győzelmet arattak a Sarkadkeresztúr ellen.

Javában tart a felkészülés a tavaszi folytatásra az OMTK-ULE 1913 gyopárosi sportcentrumában. Az erőgyűjtés harmadik hetében már felkészülési mérkőzés is szerepelt a programban. A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Déli csoportjában 2. helyen álló ULE fogadta január 27-én a szintén másodosztályú, Északi csoport 4. helyén található Sarkadkeresztúr gárdáját.

OMTK-ULE 1913 – Sarkadkeresztúr     6 – 1     ( 2 – 0 )

Orosháza, műfüves pálya. Vezette: Halász R., Jónás J.

OMTK-ULE: Marunák – Fejes, Szabó N., Futaki, Lestyán – Mucsi, Elekes, Deli, Barna M. – Sindel, Kasza. Játszott még: Kolozsvári J., Dobi, Pelle P., Szabó Á., Bogár P. Edző: Czollner Gábor.

Az orosházi csapat már az első percekben magához ragadta a kezdeményezést és a 10. percben Kasza góljával megszerezte a vezetést, 1-0. A 25. percben egy formás támadás után Sindel gurított 15 méterről a bal sarokba, 2-0.

Helyenként tetszetős játékot mutatott az ULE (Fotó: Rajki Judit)

A második félidőt góllal kezdte az ULE. Sindel alapvonalról visszagurított labdáját Kasza lőtte 8 méterről a hálóba, 3-0. Az 50. percben Szabó Á. remek indításával Mucsi iramodott meg a bal szélen, majd lágy beívelését Kasza fejelte a kapuba, 4-0. A 61. percben szépített a vendég együttes. Egy mélységi átadást követően Erdei húzta el a kapus előtt a labdát, majd lőtt a léc alá, 4-1. Két perc múlva jött a válasz. Sindel bal oldali szabadrúgását Futaki csúsztatta fejjel a kapuba, 5-1. A 87. percben kialakult a végeredmény. Szabó Á.-Sindel volt a labda útja, majd Fejeshez került a játékszer, az orosházi játékos okosan tekert a kapu bal oldalába, 6-1.

Az OMTK-ULE helyenként tetszetős játékkal kezdte meg a felkészülési mérkőzések sorozatát.

Czollner Gábor edző: – A felkészülés közepén járunk, ennek ellenére úgy gondolom, hogy dinamikusan és frissen játszottunk. A mérkőzés jól szolgálta a felkészülést.

A mérkőzésen debütált a felnőtt csapatban a 16 éves Szabó Áron. Játékán nem látszott a megilletődöttség.
– Meccs közben sosem gondolkozom azon, hogy ki az ellenfél. Élveztem a játékot, és jólesett, hogy a társak is bíztak bennem, több labdát kaptam és biztatásban sem volt hiány – nyilatkozta a mérkőzés után a fiatal játékos.

Az OMTK-ULE 1913 csapata január 31-én, szerdán 18 órakor szintén felkészülési mérkőzésen fogadja a Kondoros csapatát.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás