- hirdetés -

Több fejlesztés is megvalósult Orosháza Mentőállomáson tavaly. Ennek is köszönhető, hogy a több mint 5300 esethez kivonuló orosházi mentők hatékonyan tudták végezni a munkájukat 2017-ben. Az állomás esetkocsija korszerű életmentő eszközzel gazdagodott.

Ezúttal is mozgalmas éve volt a helyi mentősöknek. Az állomás vezetőjétől megtudtuk, hogy a megyében Békéscsaba és Gyula után az orosházi a legtöbbet foglalkoztatott állomás. Kovács Tibor elmondta, hogy tavaly összesen 5349 feladatot láttak el a városban és a környéken.
– Ez a szám közel megegyezik a 2016-os adatokkal. Tapasztalataink alapján a leggyakoribbak a belgyógyászati esetek, – például vérnyomás ingadozások, szívinfarktus – de januártól decemberig sok baleset is történt. Feladataink közé tartozik az úgynevezett őrzött szállítás is. Összesen 945 alkalommal szállítottunk át egy-egy beteget másik kórházába – ismertette a vezető.

Idén a negyedik mentőautó is az úgynevezett modern, sárga mentő lehet (Fotó: Bakos Viktória)

Az állomásvezető kifejtette, hogy számukra nincs pihenő, hiszen állandóan van munkájuk, melyek mindig más jellegűek.
– Nyáron a melegfront miatt leginkább a vérnyomás ingadozások, mellkasi panaszok miatt kellett a helyszínre sietnünk. Az őszi-tavaszi időszak az asztmásoknak nem kedvezett, télen pedig sokan estek el és ütötték meg magukat – részletezte.

A városban baj esetén bevethető négy mentőautó – ebből egy esetkocsi – összesen 167 187 kilométert tett meg 2017-ben. Emiatt a hatalmas szám miatt van szükség az autópark folyamatos fejlesztésére.
– Nálunk a négy járműből három már az úgynevezett modern sárga mentő, legutóbb októberben érkezett egy új. A kollégák nagyon szeretik, kényelmes, praktikus és nagyban megkönnyíti a munkánkat – emelte ki Kovács Tibor. Hozzátette, hogy az autók 13 évnél többet nem vehetnek részt mentésben, így a tervek szerint idén már a negyediket is lecserélhetik.

Az önkormányzat a jövőben is minden segítséget megad a mentőállomásnak (Fotó: Bakos Viktória)

Jelenleg a mentőszolgálat történetének legnagyobb fejlesztése zajlik országszerte, melynek 2014 óta Dél-Békés is a nyertese. Idén újabb 117 mentőautót szerez be a kormányzat.
– 2010 óta ez a szám 600-ra tehető, térségünknek is több, a legmodernebb technikával felszerelt vadonatúj mentőautót sikerült kijárnunk Orosházára, Tótkomlósra, Mezőkovácsházára. Dolgozunk a további fejlesztésekért, hogy méltó körülményeket biztosítsunk mentőseinknek, a bajbajutottaknak pedig gyorsabb és hatékonyabb ellátást – fogalmazott Facebook-oldalán Simonka György, országgyűlési-képviselő.

A város is segít

Márciusban az orosházi képviselő-testület egyhangú döntésével 500 ezer forintot biztosított arra, hogy az Országos Mentőszolgálat Alapítvánnyal közösen egy új, 4 millió forint értékű mellkaskompressziós eszközt vásároljon. Ezzel az orosházi mentők korszerű technika segítségével végezhetik az újraélesztést.
– Természetesen az önkormányzat a jövőben is igyekszik minden támogatást megadni – hangsúlyozta Dávid Zoltán polgármester, akitől megtudtuk, hogy az orosházi mentőállomáson egy filagória kialakításában is segítenek majd.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.