A napokban megérkezik a magasabb nyugdíj

Elkezdődik a megemelt nyugdíjak kézbesítése, a pénz a napokban megérkezik az idősekhez – mondta Rétvári Bence sajtótájékoztatón. A parlamenti államtitkár kifejtette, pénteken banki utalással, január 16-án postai úton kezdik kézbesíteni a megemelt nyugdíjakat. 

Rétvári Bence elmondta, idén tavalyhoz képest három százalékkal magasabb nyugdíjat utalnak át, úgy számoltak, hogy ennyi lesz az infláció 2018-ban. Ez azt jelenti, hogy átlagosan bő négyezer forinttal érkezik több az érintettek számlájára havonta, mint a tavalyi évben.

Kifejtette, a megemelt nyugdíjak 2,7 millió ember számára jelentenek jó hírt, közte mintegy 2 millióan vannak az öregségi nyugdíjasok.
Emellett érinti a nyugdíjszerű ellátásban részesülőket, többek között az árvaellátásban, a megváltozott munkaképességűeknek járó ellátásban, az özvegyi járadékban, rokkantsági ellátásban, baleseti járadékban részesülőket.

Bő 4000 forinttal  érkezik több az érintettek számlájára (Fotó:Rajki Judit)

Rétvári Bence úgy fogalmazott, Magyarország egy többgenerációs otthon, különböző nemzedékek élnek együtt, s ha nőnek a bérek, javul a gazdaság teljesítménye, akkor fontos, hogy ezt az idősek, nyugdíjasok is érezzék. Emlékeztetett arra,  2010-ben vállalták, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét.
–Az ezt megelőző időszak arról szólt, hogy mennyit veszítenek a nyugdíjak értékükből, ekkor vették el az érintettektől a 13.havi juttatást is – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette, 2010 óta nem csak megőrizték a nyugdíjak értékét, de közel tíz százalékkal növelni is tudták azt.

Elmondta, a nyugdíjak értékének megőrzése mellett többletjuttatásokat is szerettek volna számukra biztosítani, ezt a célt szolgálta a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány, amelyet tavaly és tavalyelőtt is megkaptak a nyugdíjasok, és ilyen juttatás a nyugdíjprémium is, amelyet először Magyarország történetében 2017-ben utaltak.

Jelezte, az idei költségvetésben már szerepel az a 32 milliárd forint, amit – ha a gazdaság teljesítménye megfelelően magas szintű lesz, s amire Fidesz-KDNP kormány esetében jó esély van – kifizetnek a nyugdíjasoknak. A parlamenti államtitkár hozzátette, arra fognak törekedni, hogy a nyugdíjak értéke ne csökkenjen, hanem tovább növekedjen az elkövetkező években, s a kabinet által bevezetett pluszjuttatásokat ezentúl is biztosítani tudják.

Kitért arra is, folytatják a Nők 40 programot, ebben eddig 200 ezren részesültek, és amelyre az idei költségvetésben 260 milliárdot különítettek el. Megjegyezte, az intézkedést egyetlen ellenzéki párt sem támogatta.

– Változás még januártól, hogy a nyugdíj mellé havonta plusz 50 ezer forintot kapnak, akik legalább 20 éven keresztül otthon ápolták tartósan beteg gyermeküket – mondta a parlamenti államtitkár. 

Rétvári Bence összegzése szerint a kormány nemcsak szavakban, tettekben is megbecsüli az időseket – írja a kormany.hu


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás