Az orosházi extrém bringás lehet az év hőse (videó)

Pocsai Richárd 19 évesen országos elsőségei mellett nemzetközi szinten is eredményeket tud felmutatni. Erre figyelt fel a DIGI Sport is, így a fiatal trial kerékpáros megkapta az esélyt, hogy az év hőse legyen. Ebben mi is tudunk neki segíteni.

Kiváló évet tudhat maga mögött a fiatal orosházi extrém sportoló. Az összes hazai versenyen, emellett németországi és szlovákiai megmérettetéseken is elindult. Püspökladányban junior kategóriában első lett, többek között ez is hozzásegítette ahhoz, hogy a szezon végén a Magyar Kupa összetettben második helyen zárt. Az idei szezon ugyan még nem kezdődött el, mégis egy újabb versenyen vesz részt Ricsi. Igaz ebben az esetben nem rajta múlik az eredmény. Szavazatokra van szüksége, hiszen tehetségére a DIGI Sport is felfigyelt. Az országos sporttelevíziós csatorna tehetségkutató műsorában, a Nap Hősében láthatjuk hamarosan.

– Régóta terveztem, hogy egy tehetségkutatón is megméretem magam. Az interneten találtam rá erre a versenyre. Elküldtem pár fényképet és egy rövid anyagot magamról, majd kis idő elteltével csörgött is a telefonom, a csatorna munkatársai jeleztek, hogy bekerültem. A műsor lényege az, hogy több héten keresztül olyan fiatal sportolókat mutatnak be egy kisfilmen keresztül, akik a saját sportjukban eredményesek és elhivatottak – mesélte a jelentkezése történetét a fiatal bringás.

A versenyen értékes tárgyakat nyerhetnek az indulók, míg a fődíj 12 millió forint melyet karrierjükre fordíthatnak. A szavazás tehát már elkezdődött, egészen január 7-e 23 óra 59 percig tehetjük le a voksunkat ezen a linken Ricsi neve mellett. A voksoláshoz érvényes e-mail cím és egy gyors regisztráció szükséges és naponta egy szavazatot adhatunk le. Jelenleg nagy hátrányban van az orosházi fiatal, de vasárnapig sok idő van még. Segítsük hozzá, hogy ő legyen a hét hőse, mellyel esélyt kaphat, hogy később induljon az év hőse címért.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás