- hirdetés -

Az orosházi modellezők eredményes évük méltó befejezéseként repítették a levegőbe modelljeiket december 31-én.

Már hagyománnyá vált, hogy az Orosházi Városi Modellező és Sport Klub repülőmodellezői december 31-én egy évbúcsúztató repülés keretében találkoznak. Ez idén sem volt másképp, vasárnap délelőtt a Tesco melletti füves területen szálltak fel modelljeik a levegőbe, 2017-ben utoljára.
– Körülbelül 20 éve minden esztendő végén megrendezzük az évbúcsúztató modellrepülést. Általában 15-20-an szoktunk összegyűlni, mindenki repül egy keveset, majd pezsgővel koccintunk, így ünnepeljük az elmúlt esztendőt. Úgy vélem jól sikerült évet zártunk, gondolok az Európa-bajnokságra, az Alföld Kupára, valamint a modellrepülőnapra, ami szintén nagyon sok érdeklődőt vonzott – mondta Nóbik Gyula elnök.

Az orosházi modellezők elbúcsúztatták az évet egy utolsó közös repüléssel (fotó: Rajki Judit)

Az elnöktől azt is megtudtuk a szintén versenyekben bővelkedő 2018-as programtervek is elkészültek. Az Alföld Kupa hajómodellverseny május elején lesz, ezután következik május végén a repülőtábor, ahol a kezdő modellezők gyakorolják a műrepülést a tapasztaltabbak segítségével. Júliusban és augusztusban is rendeznek autómodell versenyt Rákóczitelepen. Lesz Gyopár Kupa Nemzetközi Hajómodell Verseny szintén augusztusban. Szeptember elején ismét Nemzetközi modellrepülőnapot tartanak, majd szeptember végén a Budavári Zoltán Szabadonrepülő Modell Emlékversenyre várják a modellezőket és érdeklődőket.

A helyi rendezésű megmérettetések mellett az orosházi csapat is számos meghívást kap az országból, amelyeknek mindig örömmel tesznek eleget. A családias összejöveteleken pörköltet főznek, grilleznek, vagy halászlevet készítenek, és megbeszélik a technikai újításokat is.

A december 31-i évbúcsúztató repülésen 7-en vettek részt, majd pezsgővel koccintva kívántak egymásnak eredményes, és sikerekben gazdag új évet.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.