- hirdetés -

Kedvező év volt Orosháza-Gyopárosfürdő turizmusát tekintve, hiszen minden mutató túlszárnyalta a korábbi éveket. Az önkormányzat tulajdonában lévő fürdő, hotel és turisztikai elemek is jól teljesítettek.

Az immár 2013 óta tartó célzott marketingtevékenység beérni látszik, hiszen a korábbi években jól bevált kampányokat továbbgondolva, az idei évben egy markáns piaci jelenléttel sikerült kimagasló eredményeket elérniük, ugyanakkor egyre több az utazó és egyre jobban kiszélesedett a piac is – derült ki a Jövő Építők TDM beszámolójából.

Idén a vendégszám alakulásának első tíz hónapját figyelembe véve október végéig elérték a tavalyi évi mutatókat, továbbá a vendégéjszakaszám tekintetében ezen időszak öt százalékkal meghaladta a tavalyi egész éves mennyiséget. A város fenntartásában lévő gyógy-park-és élményfürdő látogatottsága is kiemelkedő a tavalyi évhez képest, hiszen november végével elérték a tavalyi teljes 200 ezres látogatottságot.

 

Idén is sokan választották Gyopárosfürdőt (Fotó: Rosta Tibor)

Az önkormányzati tulajdonú Alföld Gyöngye Hotelben mintegy 8500 vendég fordult meg, továbbá a konferencia, illetve rendezvényturizmus területén is teret hódított a szálloda, hiszen 94 rendezvény volt a konferenciaközpontban, míg 19 esküvő helyszínéül választották a rendezvényházat, ezzel párhuzamosan tíz kitelepülést eszközöltek a kollégák a városi rendezvényeken. Mindez az új értékesítési és marketingmodellnek és a teljes szervezeti átalakításnak volt köszönhető. Az új működési mechanizmus jelentős növekményt produkált a korábbi évekhez képest.

A szintén önkormányzati tulajdonú kempingek is kimagaslóan zárták az évet, hiszen a lakókocsis/sátras kemping, továbbá az Erdei Faház Kemping együttesen 181%-al növelte bevételeit 2016-hoz képest. Ez köszönhető a további három évig városunkban megrendezendő spirituális fesztiválnak, mely 2000 vendéget hozott Orosházára egy héten keresztül, továbbá a Karaván Kemping is két időszakban minket választott és egy világversenynek is a fürdő adott helyszínt, melynek látogatói itt szálltak meg.

– A nagy rendezvények is új köntöst kaptak ebben az évben, az augusztus 20-i ünnepkör bekerült a városba, míg a LibamájFesztivált és a Sör-Virsli Fesztivált több ezren látogatták a rendezvénynapok alkalmával, ehhez pedig a művelődési központ eseményei is párosultak a tuisták számára elérhető formában – ismertette Kiss László, a Jövő Építők TDM elnöke.

Több, mint hatezren tomboltak együtt Majkáék koncertjén a Sör-Virsli Fesztiválon Fotó: Rajki Judit

Az idei év fő marketingeleme egy négy évszak videó volt, mely az online felületeinken és az országos médiákban is visszaköszönt, előbbin már 2 millió feletti megtekintéssel bír és a továbbiakban is híresbíti Orosháza-Gyopárosfürdőt.

Megtudtuk, hogy jövő februártól egy egészéves, országos kampánnyal készülnek egy nagy hazai gépjárműveket forgalmazó céggel közösen, melynek keretén belül egy egész éves nyereményjátékot hívnak életre a fürdőbe látogató vendégek között.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.