- hirdetés -

Figyeljünk oda, hogy kit engedünk be a házba elsőként 2018-ban!

Jól tudjuk, hogy a babonák nem igazak, a legtöbb esetben azonban mégsem tudunk szó nélkül elmenni mellettük. Gyakran nézzük meg előre, hogy mikor esik péntekre az aktuális hónap tizenharmadik napja, hogy mit írt a horoszkópunk és gyakran kopogjuk le a jónak ígérkező, de még nem teljesen biztos híreket. Nincs ez másként az újévi hiedelmekkel sem.

Az újévi babonák közül a legnépszerűbbek az étkezésre vonatkoznak. Akik hisznek az ilyesmiben, újévkor rendre disznóhúst fogyasztanak, csirkét pedig soha, hiszen míg előbbi állat kitúrja az ember szerencséjét, addig az utóbbi elkaparja. Étkezésnél előnyben részesítik a szemes terményeket, elsősorban a lencsét, mert a sok apró mag pénzbőséget jelent az új esztendőben. A jó évkezdésnek egyébként is velejárói a jó italok és a bőséges étkezés.

Az újévkor fogyasztott lencsés ételek pénzbőséget hozhatnak (Fotó: femcafe.hu)

Fontos az első újévi látogató. Ha rosszkedvű vendég érkezik, akkor az évben több bánat vagy szerencsétlenség is érhet minket. Ami az újév napján cselekszik az ember az az egész évére hatással lehet, szóval lehetőleg tartózkodjunk a vitáktól, veszekedésektől. De az üres zsebek, szekrények vagy polcok látványa is szegénységet vetítenek előre.

A kiadásokra is vonatkoznak bőven hiedelmek, sokan úgy tartják az újévet nem jó adóssággal kezdeni, ezeket még szilveszter éjjel ki kell egyenlíteni. A házból sem érdemes kiadni semmit, hiszen ha ezt tesszük, akkor jelentős kiadásokkal számolhatunk egész évben.

Sokan hisznek ezekben a babonákban, kétségkívül jó szórakozást nyújtanak, de persze nem is kötelező betartani őket. Hiszen a kemény munka ugyanúgy meghozhatja a várt eredményt.

 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.