- hirdetés -

Az idén is megrendezte a Polgármesteri Hivatal a Karácsonyi Gála elnevezésű sportnapot. Ezúttal nem érmeket, hanem narancsot kaptak a résztvevők.

A Táncsics Gimnázium tornacsarnokában iskolások labdarúgásban, a Mátrai-teremben középiskolások és felnőttek kosárlabdában mérték össze erejüket.

– A rendezvény célja, hogy a szünidőre is biztosítsuk a gyermekek számára a sportolási lehetőséget, ezért az elmúlt évekhez hasonlóan rendeztük meg december 28-án a Karácsonyi Gálát. Ezúttal nem érmekért ment a küzdelem, minden csapat egységesen narancsot kapott – adta tudtul a rendezvény szervezője, Patyi Gábor főtanácsos.

A szervező elmondta még, hogy ezen a napon nem elsősorban az egyesületek mérkőztek meg egymással, hanem baráti társaságok vagy alkalmi csapatok mérték össze tudásukat. Huszonhárom focicsapat és három kosárlabda alakulat lépett pályára, mintegy 260 sportolni vágyó fiatal élvezte a játékot.

Mintegy 260 fiatal élvezte a játékot (Fotó: Betkó Tamás)

Balog Norman, a „Kan Egerek” labdarúgó csapatának játékosa elmondta, hogy mindene a foci. Ő igazolt labdarúgó, de most a haverokból verbuvált csapatban nagyon élvezetes volt a számára szabadon játszani. Szabó Áron, a „Lóvizi FC” csatára kiemelte, hasznosabb időtöltés a foci, mint otthon a számítógép előtt ülni.

Egy épülettel arrébb, a kosárlabda pattogásától volt zajos a terem. Németh István teniszedző ezúttal ütő helyett a kosárlabdát „szelídítette”.

– Mindenem a sport és nemcsak a tenisz, hanem az összes labdajáték érdekel. Boldog vagyok, hogy egy baráti társaság tagjaként egy csapatban játszhatom a fiammal. Örülök, hogy kipróbálhatom ezt a sportágat, amire a hétköznapokon nem igen van lehetőségem – nyilatkozta a sportember.

A nap végén többen már a jövő évi fantázia neveken gondolkodtak, s megbeszélték, jövőre ugyanekkor, ugyanitt találkoznak, hogy ismét hasznosan töltsék a szünidőt.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.