- hirdetés -

Idén is megtartotta összdolgozói értekezletét az Orosházi Kórház, ahol az év végi köszöntők és évértékelés mellett dolgozóit is köszöntötte az intézmény.

Főorvosok, nővérek és a kórház technikai dolgozói vettek részt az Orosházi Kórház hagyományos összdolgozói értekezletén, december 20-án. Az eseményen részt vett Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere és Simonka György, országgyűlési képviselő is. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (AEEK) dr. Gyenes Kata képviselte.

Az esemény első felvonásaként Orbánné Benkő Ágnes, a kórház védőnője énekelt karácsonyi dalokat munkatársainak. Ezután Dávid Zoltán köszöntése következett. A polgármester beszédében kiemelte, milyen mozgalmas időszakot jelentett az idei év a kórház dolgozói számára, főleg az augusztusi vihar és az októberi súlyos buszbaleset idején. A kórház dolgozói viszont minden esetben elhivatottan és felelősségteljesen végezték munkájukat.
– Tisztelt hölgyeim és uraim! Az önök hivatása gyönyörű, de embert próbáló. Önök azok, akik folyamatosan változó környezetben, elképesztő nyomás alatt is a legjobb tudásukat adva látják el feladatukat és tesznek meg mindent, ami csak módjukban áll. Orosháza nevében köszönöm az áldozatos munkájukat és kívánom, hogy a nehézségek ellenére is találják meg az örömöt a munkájukban és legyenek magukra büszkék! Mi azok vagyunk – hangzott el Dávid Zoltán köszöntőjéből. 

Jubileumot ünneplő munkatársaikat is köszöntötték a kórház évértékelőjén (Fotó: Rajki Judit)

A polgármester köszöntőjét a kórház főigazgatójának, dr. Duray Gergőnek az évértékelése követte. A főigazgató az elmúlt évekhez hasonlóan 2017-et is mozgalmasnak tartotta. Szóba került az események közül a februári jótékonysági bál és a kórház alapításának 50-ik évfordulója, amikor az aulában emléktáblát állítottak és megemlékeztek dr. László Elekről, Orosháza első tudósorvosáról, akinek a nevét a jövőben fel szeretné venni a kórház. Az idén is megszervezték a kórházi dolgozók gyermekeinek nyári felügyeletét. Az újítások szempontjából kiemelte többek között a központi műtőblokkban megvalósult 4 ágyas ébredőt és a 13 ágyas nappali kórházat. A „Családbarát Munkahely” cím harmadszori elnyerése is nagy sikernek számított az intézmény életében.

A sikerek mellett a nehézségekből is kijutott bőven a kórház dolgozóinak, főleg az augusztusi vihar esetén, ahol jelentős károkat szenvedtek el.
–A vihar utánii helyreállítás azonban megmutatta, hogy van összetartás a kórházban és a városban, hiszen rengeteg segítséget kaptunk – értékelte a nehéz időszakot a főigazgató.

A beszédeket követően pedig a 25, 30 és 40 éve közalkalmazottként dolgozó, jubileumot ünneplő munkatársaikat köszöntötték.

25 éves jubileum:

Cellár Andrea

Széni Tiborné

Vida Julianna

Petrányiné Lövei Ágnes

Kelemen Mariann

Posztós Beáta

Marunák Mónika

Varga Ágnes Edit

Szokolai Józsefné

Debreczeni Éva

dr. Kancsó János

Nyíregyházkiné Boda Erika

Debreczeni Antalné

Némethné Tóth Gyöngyi

30 éves jubileum:

Boszágh Andrea

dr. Zsíros Gyöngyi Julianna

Tóthné Magyar Éva

Gonda Tiborné

Süle Olga

Rábainé Dani Anikó

Acsai Ildikó

Kozákné Don Katalin

40 éves jubileum:

dr. Toldi Attila

Gálicz Istvánné

Csányi Antalné

György Margit

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.