Ének a hivatalnál

A Polgármesteri Hivatal lépcsőjén énekeltek karácsonyi dalokat az érdeklődőknek a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjai.

Idén is több karácsonyi dallal készültek a Székács-iskola tanulói, akik december 20-án a Polgármesteri Hivatal lépcsőjén gyertyagyújtással és énekkel fogadták az érdeklődőket.

Az idei már nem az első ilyen alkalom volt, a szép hagyományhoz már több, mint 20 éve tartja magát az iskola.

Mintegy 250 diák énekelt a Polgármesteri Hivatal lépcsőjén (Klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

– Kezdetben még a Művelődési Ház lépcsőire vonultunk ki és neveztük el a hagyományt lépcsős éneklésnek. Egyfajta misszió ez a részünkről, amikor megpróbáljuk mindenki számára elérhetővé tenni azt az örömöt, ami átérzünk adventkor – mondta lapunknak Fehér Borbála, az intézmény igazgatója.

Hozzátette, ilyenkor a legfontosabb az ajándékozás, hogy rövid időre kizárják a világ zajait, a közös éneknek is ez a célja.

A helyszínt még a város adventi koszorújának a hivatal elé költözésekor változtatták meg. Az idei rendezvényen nagyjából 250-en vettek részt, a kisebbektől kezdve a végzősökig minden korosztályban képviseltették magukat.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás