OMTK-ULE 1913: kiegyensúlyozottan teljesítettek

Az Orosházi MTK-ULE újoncként a második helyen telel a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokságban. Az őszi szezont értékeltük Tóth-Kása Sándor egyesületi elnökkel és Czollner Gábor edzővel.

Az OMTK-ULE 1913 tizennégy győzelem mellett csupán háromszor hagyta el vesztesként a pályát.
– Az őszi szezont immár a megyei II. osztályban kezdtük, elérve ezzel az önmagunknak kitűzött célt. Az elvárás a csapat felé továbbra sem változott. Az utánpótlásból érkező gyerekek beépítésével haladunk tovább a tavaly megkezdett úton és lehetőségeinkhez mérten olyan eredményre törekedünk, hogy jövőre egy osztállyal feljebb kezdhessük meg a 2018/2019-as bajnokságot. A kezdőcsapatban a szezon végére egy-két kivételtől eltekintve az utánpótlásból érkező fiatalok és az egyesület edzői játszottak. Ki lehet jelenteni, hogy az ULE-család szenzációsan teljesített. A helyezésünk és az elért pontszámunk a legszebb reményekre jogosít – értékelte a csapat teljesítményét Tóth-Kása Sándor.

Buza Barnabás 21 góljával vezeti a góllövőlistát (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A sportvezető elmondta még, hogy Czollner Gábor edző és Fehér Éva masszőr, valamint Almási Gyula atlétika edző példamutató munkát végzett. Az egyesület anyagi háttere stabil, köszönhetően az önkormányzat hathatós támogatásának és az egyéb szponzoroknak.

A fiatalok fejlődnek

A gárda csupán háromszor, az Újkígyós, a Nagyszénás és a Kevermes ellen szenvedett vereséget.
– Ezeket a vereségeket leszámítva úgy gondolom, kiegyensúlyozottan és jól teljesítettünk. Igaz, lehetnénk telhetetlenek és várhatnánk a tavaszt az első helyről, veretlenül, de nem szabad csalódottnak lennünk, hiszen számunkra az igazi eredmény az, hogy 15 fő húsz év alatti játékos lépett pályára a 17 forduló alkalmával. Közülük öten még a 17. életévüket sem töltötték be, ezzel a fiatal kerettel tudtuk továbbra is megőrizni a hazai veretlenségünket. Az idegenbeli statisztikánkon van még mit javítanunk – vette át a szót a szakmai munkáért felelős Czollner Gábor edző.

A tréner szerint a csapatból a teljesítménye alapján nehéz lenne kiemelni bárkit is, mert mindenki jól teljesített. Az idősebbek közül Buza Barnabás, Szabó Norbert, Futaki Krisztián, Elekes Karcsi nevét említette, a fiatalok közül Marunák Levente, Kovács Dávid, Lestyán Zoltán, Deli Lajos, Barna Márton, Horváth Miklós, Kasza Illés, Mucsi Dániel és Sindel Roland nyújtott átlag felettit.

A sikeres folytatás reményében

– Tavasszal szinte már csak rangadók jönnek, viszont a jó részüket hazai pályán játsszuk és ez a fentiek figyelembe vételével eredményes folytatást vetít előre. A cél a dobogó és a feljutás – határozta meg a tavaszi feladatokat az elnök. – Öt mérkőzésünk van még a felsőházi rájátszásig, abból hármat itthon vívunk. Utána a rájátszásban egy új bajnokság kezdődik, ahol már nem lesz könnyű mérkőzés. Ahhoz, hogy a végjátékban is előkelő helyen végezhessünk, rangadókat kell nyernünk idegenben – tette hozzá Czollner Gábor.

Az OMTK-ULE 1913 a felkészülést január 4-én kezdi, több edzőmérkőzéssel fűszerezve. Átigazoláson nem gondolkoznak, kizárólag csak saját utánpótlásból merítenek.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás