- hirdetés -

Zeneszó, ének, és feldíszített környezet. Ez a légkör fogadott bennünket, mikor beléptünk az orosházi zeneiskola ajtaján. Az új igazgató, a régi tanár, mosolyogva invitált bennünket irodájába, hogy meséljen az őket ért változásokról.

A zene az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza – ezzel a Kodály idézettel nyitotta meg beszélgetésünket Kardosné Bánhidi Éva, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola vezetője, aki elmondta, szeretné, hogyha az emberek megtapasztalnák, mennyi értéket kaphatnak, a különböző művészeti ágaktól. Kinevezésének körülményeiről kérdezzük és ő készségesen mesélni kezd.
– Itt az orosházi iskolában 17 éve tanítok szolfézs tanárként. 2010-ben a fúvós – ütős szolfézs szaknak lettem a tanszak vezetője. 2013 óta igazgatóhelyettesként dolgoztam Kőszegi-Németh József mellett, a zeneművészeti szak pedagógiai munkáját koordináltam – kezdte Kardosné Bánhidi Éva.

Családias a légkörben dolgozunk (fotó: Rosta Tibor)

Mikor lehetősége nyílt rá, Kőszegi-Németh József támogatásával, és kollégái biztatásával megpályázta az igazgatói posztot. Az eredményes pályázatot követően augusztus 16. óta vezeti a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolát.
– Részben új feladat. Több művészeti területnek kell átlátnom a koordinálását, illetve belefolynom a munkájába. Már nemcsak a zeneművészet, hanem a képzőművészet és a táncművészet területén is figyelnem kell a szakmai, pedagógiai, közösségi élet alakulására – fogalmazott és amint mondja, annak nagyon örül, hogy a közeg ismerős, nem újként került ide.
– Az iskolát, a gyerekeket, és a kollégákat ismerem, és jó kapcsolatom van velük. Szolfézstanárként szinte az összes gyermeket tanítottam korábban, így nem jelentett hatalmas változást ez a része. Büszkén mondhatom, hogy egy nagyon jó pedagógus közösségben dolgozom, hiszen a tanárainknak több, mint egyharmada valamikor itt tanult nálunk, többen egy időben velem. Ezért is olyan családias a légkör, amiben dolgozunk – hangsúlyozta.

Jó kapcsolatot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karával, ahonnan több főiskolás jön iskolájukba gyakornokként, illetve helyettesítő tanárként. Az ideérkezők egy része is Orosházán tanult korábban, így ennek köszönhetően egy közvetlen kapcsolat alakult ki közöttük.

Teljesen új felállásban dolgoznak, hiszen nemcsak az igazgatói poszton történt változás. Igazgatóhelyettesként Ondrik Zsuzsanna a zeneművészeti, míg Mezei-Fehér Judit a képző- és táncművészeti ágon tevékenykedik. Zárásként elmondta, hogy a művészeti iskolában pedagógiailag felkészült, szakmailag jól képzett kollégák végzik az oktatást.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.