A Csurgó ellen játszunk a kupában

Szerda este, a Magyar Kupa következő fordulójában a Csurgó együttesét fogadja az OFKSE NB I-es kézilabdacsapata az Eötvös-csarnokban.

Legutóbbi győztesen megvívott mérkőzésünkön épp mostani kupa ellenfelünk volt az áldozat. A novemberi találkozó után a csurgóiak azt ígérték, a kupa találkozón visszavágnak.

Buday Dániel gárdájának azóta egy vereség és két döntetlen sikerült a bajnokságban. A Csurgó ismételt legyőzése kétszeresen is fontos az orosházi csapat számára. Egyrészt továbbjuthatunk a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé (hozzájuk csatlakozik a hajrában a Veszprém és a Pick Szeged), másrészt a vasárnapi, Eger elleni hazai rangadó előtt lendületet, önbizalmat kaphat a csapat. Vezetőedzőnk is a győzelemben bízik.

– A második számú sorozatban, a Magyar Kupában eddig jól vettük az akadályokat. Most ismét itthon játszunk a Csurgó csapata ellen, a mérkőzés nagy rangadónak érkezik. Mindent megteszünk, hogy továbbjussunk, és részt vegyünk a Final Fourban – nyilatkozta a klub honlapján.

Reméljük, sokan szurkolnak a fiúknak a szerdai mérkőzésen és az említett két cél is megvalósul.

Az Orosházi FKSE-LINAMAR – Csurgói KK Magyar Kupa férfi kézilabda-mérkőzés december 13-án, szerdán 18 órakor kezdődik az Eötvös-csarnokban


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás