A csendes hősök – A véradókat köszöntötték

Elismerték azokat, akik vérüket adták, hogy segítsenek. Mintegy 65 véradónak köszönte meg a közreműködést a Békés Megyei Vöröskereszt a múlt szombati rendezvényen.

Az elmúlt évektől eltérően december 9-én ismét az Orosházi Kórház ebédlőjében köszöntötték a véradókat. Az ápolási igazgató szerint az ünnepség méltó helyszíne a kórház.

– Mi vagyunk azok, akik hálával tartozunk az önkénteseknek, hiszen a vért amit adnak mi használjuk fel. Vészhelyzetben a betegek életét a segítségükkel tudjuk megmenteni – emelte ki beszédében Greksza Ágnes, aki megköszönte az orosházi Véradó Állomás dolgozóinak az egészéves munkáját is.

Hosszú idő után ismét az Orosházi Kórház szolgált a véradó vacsora helyszínéül (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

Önök azok a csendes hősök akik önzetlenül segítenek embertársaiknak – ezt már a Békés Megyei Vöröskereszt igazgatója fogalmazta meg. Tóth Zoltánné az OrosCafénak elmondta, hogy a véradó kedv nem csökkent a Orosházán és a kistérségben. Szombat este az 50-szerestől a 160-szoros véradókig adtak át elismeréseket.

– Megyei szinten idén mintegy 390 fő kap elismerő oklevelet, akik legalább már tíz alkalommal adtak vért. Békés egy elöregedő megye, mégis sikerül pótolni a véradókat a városban és a térségben. Ennek érdekében minden évben másként és többször kell megszólítani őket. Idén nyitottunk a sportolók, egyesületek felé is. Szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy mutassanak példát – mondta az igazgató, akitől megtudtuk, hogy legutóbb éppen az Orosházi Női Kézilabda Clubbal közösen szerveztek sikeres véradást december 2-án.

Ezen az alkalmon adott vért alkalommal a klub technikai vezetője Szöllősi Béla is.
– 1975-ben adtam először vért, a munkahelyem miatt, azóta nincs leállás. Véleményem szerint a donoroknak mára már természetes, hogy segítik embertársainkat a gyógyulásban. Engem ez hajt – nyilatkozta a 63-szoros véradó.

Jászai Lajos már 160 alkalommal nyújtott segítő kezet (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

A Forrás református óvoda műsora és Dávid Zoltán polgármester köszöntője után oklevelet és ajándékot kaptak azok, akik legalább ötvenszer adtak vért, voltak néhányan, akik száznál is többször tartották már karjukat véradásra, közülük több orosházit is: Orbán Benő (130-szoros), Mazán János (120-szoros), Ambruzs László és Csizmadia Mihály (100-szoros). Az elismeréseket Benkő Ferenc az Orosházi Városüzemeltetés és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója és Fekécs Levente a Magyar Vöröskereszt Orosházi Területi szervezetének elnöke nyújtotta át a véradóknak. Az ünnepség vacsorával folytatódott.

Idén még négy alkalommal segíthetünk: december 12-én, 19-én, 21-én és 28-án 8-12 óráig várják a véradókat a kórház bejárata melletti Véradó Állomáson.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás