Háztartási nagygépcsere: Négyszeresére emelik a keretösszeget

A háztartási nagygépek cseréjére meghirdetett 600 millió forintos keretösszegét a nagy érdeklődés miatt 2,6 milliárd forintra emeli a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Még idén májusban a háztartási nagygépek energia-megtakarítást eredményező cseréjére meghirdetett alprogram 600 millió forintos keretösszegét emeli négyszeresére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A megemelt forrásmennyiségnek köszönhetően minden sikeres pályázó megkapja a 25-45 ezer forint közötti támogatást az energiahatékony hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosó- és szárítógépek beszerzéséhez. Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta: a pályázatok elbírálása a végéhez közeledik, várhatóan karácsonyig lezárul, a döntésekről minden pályázó e-mailes értesítést kap. A keretösszeg megemelésével több mint 61 ezer magyar család cserélheti le háztartási gépeit, ezáltal további 12-20 ezer forinttal csökkenhetnek a háztartások éves rezsikiadásai.

A kormány a magyar családok megerősítése, kiadásaik csökkentése érdekében vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatásokkal is segíti a lakóépületek energetikai korszerűsítését. A 2014 őszén hazai költségvetési forrásból útjára indított Otthon Melege Program eddig több mint 180 ezer háztartás fejlesztéseihez járult hozzá több mint 27 milliárd forint összértékben- adta hírül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya

Forrás: www.kormany.hu



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás