- hirdetés -

Rakéta sebességgel nő a tojás ára augusztus óta. Mára az egy évvel ezelőtti árszinthez képest mintegy nyolcvan százalékos emelkedés tapasztalható. Annak néztünk utána, vajon mennyire lesz érezhető ez a cukrászdákban, pékségekben.

A jelentős drágulás oka kisebb részben a tavaly téli madárinfluenza, amiből még épp csak hogy kilábalt volna a szakma, mire megérkezett idén a fipronil-botrány. A vegyszerrel való érintettség miatt tojótyúkok millióit kellett elpusztítani Nyugat-Európában, főleg Hollandiában. Habár Magyarországot a szennyeződés alig érintette, a legnagyobb tojásexportőr Hollandia kiesését jócskán megérezni itthon. A magyar tojástermelők a hazai piac mintegy 70-75 %-át tudják ellátni ezért a mostani drágulás az import kieséséből fakad.

Az általunk megkérdezett orosházi pékségek többségében nem kívántak nyilatkozni erről a témáról. A beszélgetésekből azonban leszűrhettük, hogy a tojás árának emelkedését több mint valószínű, leköveti a péksütemények fogyasztói ára is. Akkor is igaz ez, ha a tojás ár csak egy kisebb szegmense a péksütemények árának. Ehhez jön még a szeptemberi liszt áremelés, a kétlépcsős bérmegállapodás miatti alkalmazotti béremelés, a tejtermékek árának emelkedése, és még sorolhatnánk.

A cukrászdák jobban megérzik 

Kéknefelejcs cukrászda vezetője Pityuk János szerint a tojás áremelkedés begyűrűzése a cukrászdába már meg is történt.

A süti ugyanolyan finom, csak kicsivel többe kerül (fotó: Kecskeméti Krisztina)

– A cukrászatban a tojás az egyik legfontosabb alapanyag, tehát az áremelkedés kezdetén már megéreztük, de ilyen mérvű drágulásra senki sem számolt. Esély sem volt arra, hogy esetleg „benyeljük”, muszáj volt árat emelnünk. A helyzetünket tovább súlyosbítja, hogy nem dúsított tojáslevekkel, porokkal, hanem friss tojással dolgozunk, ezért azt sem tehetjük meg, hogy előre, nagyobb tételt bevásárolunk. Nem tudom, hogy meddig emelkedik még, de bízom benne, hogy januárra megnyugszik a piac és egy elfogadható szinten stabilizálódik a tojás ár – foglalta össze Pityuk János.

A Ficsor cukrászdában sem jobb a helyzet.
– Sajnos nem tudtunk mit tenni, két hete kénytelen voltam az árakhoz hozzányúlni. Nyel az ember egy ideig, de itt most több tényező is összeadódott. A kakaó, ezzel együtt a csokoládé valamint a tejtermékek ára is emelkedett. Ehhez jött még a tojás, így ha nem is jelentős mértékben, de emelnem kellett az árakon. Érdekes módon a vásárlók nem tették szóvá, sőt a viszonteladók is azt mondták, előbb várták. Remélem, hogy hamarosan stabilizálódik a tojás helyzet – foglalta össze.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.