- hirdetés -

Háromszáz év karácsonyával töltekezhettek azok, akik Rákász Gergely orgonaművész hangversenyét választották szombat esti kikapcsolódásul. A Petőfi Művelődési Központ koncerttermében ezúttal is ünnepi hangulat uralkodott és nem csak a zenének köszönhetően.

Mondhatni hagyománnyá vált az elmúlt években, hogy a karácsony közeledte egyet jelent Rákász Gergely orosházi vendégszereplésével. Látványkoncertjei amellett, hogy nagyszerű zenei élményt jelentenek, új dimenzióba helyezve orgonát és orgonistát, szívet-lelket is melengetőek.

A Christmas – 300 év Karácsony címet viselő új album egy hete debütált az Uránia Nemzeti Filmszínházban, vörös szőnyeges premierrel, így a művész friss tapasztalatokkal érkezett hozzánk. Hogy milyenekkel?
– Így vigyorgok – mondja nevetve és közben mutatja is a mosolyt az arcán. – Fantasztikus élmény volt, nagyon jól éreztük magunkat! Még innen Békés megyéből is érkeztek és olyan szép volt, hogy tulajdonképpen a „kemény mag” ült a nézőtéren. Nem hirdettük igazán, inkább csak a saját köreinkben, de így is pillanatok alatt megtelt az Uránia. Tényleg mindenki azért jött, mert szereti, amit csinálok, én is azért mentem, mert szeretem, azokat, akikért csinálom. Mi kellhet ennél több? – fogalmazta meg első benyomásait.

Koncentráció az orgonánál (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A közönség Orosházán is ugyanezt az előadást kapta, csak Uránia és vörös szőnyeg helyett a művelődési központ koncerttermében. Ami semmit sem vont le az este értékéből. Rákász Gergely ugyanazzal a lelkesedéssel, közvetlenséggel és profizmussal tálalta a legapróbb részletekig összerakott, megtanult produkciót, ahogyan megszokhattuk tőle.
– Az emberek sokszor azt gondolják, amikor egy nekik tetsző előadást látnak, hogy mennyire spontán, mennyire jó fej a művész, milyen sok minden eszébe jut. E mögött azonban hosszú hetek munkája áll. Ahhoz, hogy én kivonatolni tudjam a szerzőt három mondatban, könyveket olvasok el. Az összekötő szöveget pedig megtanulom, hasonlóan az eljátszott tízezer hanghoz – avatott be kulisszatitkokba.

A Napkirálytól az orgona megújításáig

Amit viszont nem lehet megtanulni, az a személyiség, a derű, a magával ragadó lelkesedés. Na és a szünetek, amelyek a művész szerint talán a legfontosabbak, mert a lelkét adják az előadásnak. Így minden koncert izgalmas időutazás is, ezúttal az elmúlt három évszázadban.
– XIV. Lajos orgonistájaként kalauzolom a nézőket, a Napkirály udvarából indulunk. Csajkovszkij elvisz bennünket Észak Velencéjébe, természetesen Bach sem marad otthon. Itt lesz a popzene nem hivatalos keresztapja, Pachelbel és hozok egy magyar orgonista világsztárt, aki méltatlanul nem elég híres, de remélhetőleg senki nem megy ma úgy haza, hogy nem jegyzi meg Antalffy-Zsiross Dezső nevét – sorolta a repertoárt.

A dedikálás, valamint a kedves szavak sem maradtak el (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Mindehhez számtalan kommentár, anekdota társult, a vizuális élményt pedig egy jókora kivetítő fokozta, melyen egyebek mellett a közönség figyelemmel kísérhette a művész játékát, arckifejezését, ujjainak mozgását. Azaz valóban egy látványkoncert részesévé vált.

Ennek pedig a szórakoztatáson túl más oka is van.
– Azon dolgozom most már lassan 25 éve, hogy az orgonát ne úgy tekintse a hallgatóság, mint valami poros, antik, unalmas hangszert, ami fölszorul egy templom karzatára és a koncert alatt az előadót nem látjuk. Annak, hogy engem itt kamerák vesznek körül és az utolsó sorból is éppen azt látja a néző, mintha az orgonapad szélén ülne, éppen ez a célja. Figyelheti, mennyire izgalmas rajta játszani, szinte mintha egy űrhajót irányítana az ember – ecseteli és érezhető, hogy valóban küldetésének tekinti az orgonazene és az orgonakoncertek megújítását.

A siker most sem maradt el, távozáskor bizonyára sokak fejében megfordult: jövőre, vele, ugyanitt.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.