- hirdetés -

A Dél-Békés Jövőjéért Szövetség által kimunkált Calendula Kártya az országban egyedülálló módon nyújt kedvezményt a térség szolgáltatásaihoz. A teljes értékű bankkártyaként funkcionáló Calendula kártyával a helyi lakosokat, vállalkozásokat és intézményeket segítenék, de a közösségteremtés egyaránt a célkitűzések között szerepel.


A Dél-Békés Jövőjéért Szövetség 2016 májusában azzal a nemes céllal, hogy térségünk gazdasági felzárkóztatása mellett, egy olyan közeget teremtsen a dél-békési járások lakóinak, ahol jó élni és lehet jövőt tervezni. A térségfejlesztési koncepciót Calendula tervre keresztelték, amelynek célkitűzései között szerepel a települések igényeihez mérten – a közoktatás, az egészségügy, a kultúra és sport területein – infrastrukturális beruházások megvalósítása, a munkahelyek megerősítése, a hozzáadott érték növelésével a gazdasági helyzet javítása és a magántőke bevonzása. Természetesen mindehhez bizonyos feltételek szükségesek: pénzügyi források, humán-erőforrás és ambiciózus fiatalok. A Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében több milliárdos pénzösszegeket fordítanak térségünk felzárkóztatására, viszont az elvándorlás, főleg a tehetséges fiatalok körében súlyos problémát jelent az ország keleti régióiban, így számunkra is.

A felzárkózásra és fejlődésre való törekvések egyik eszköze a 2018 márciusában induló Calendula kártya, amely a térségben működő helyi tulajdonú szolgáltatásokban – legyen szó éttermekről, ruházati boltokról, szállodákról, uszodákról vagy benzinkutakról – nyújt kedvezményt a kártyabirtokosnak. A Calendula kártya különlegessége abban rejlik, hogy (Mastercard típusú) bankkártyaként is használhatjuk. Ennek értelmében akár a fizetésünket is erre kérhetjük, de be lehet fizetni vele a postán sárga csekkeket, mobilegyenleg feltöltést végezhetünk vagy online is bevásárolhatunk. A kártya fenntartása és igénylése teljesen ingyenes Dél-Békés lakóinak, akárcsak a vállalkozói és intézményi partnerek számára, akiknek még a terminálért sem kell fizetni, sőt jutalékot kapnak az egyes tranzakciók után, ezzel is motiválva további partnerek csatlakozását.

Legyen Ön is Calendula Kártya elfogadóhely!

Közzétette: Calendula Kártya – 2017. november 21., kedd

 

A kártya számtalan előnye mellett magában hordoz egy üzenetet is: a térséghez való tartozás érzését erősíti a tulajdonosban. Értelmezhető ez úgy is, hogy a térség lakói szívesebben vásárolnak majd a helyi üzletekben, látogatnak el kulturális rendezvényekre, ezzel is erősítve a helyi gazdaságot és a dél-békési közösséget.

A Dél-Békés Jövőjéért Egyesület alapítója és egyben a Calendula kártya megvalósításában fő szerepet vállaló Simonka György, országgyűlési képviselő szerint az ország legjobb térségi kedvezményeket nyújtó programját hívják életre.

–Kézzelfogható, személyre szabott megtakarításokat érhetnek majd el az orosháziak is – összegez a térségi kártya kapcsán Simonka György.

–Az ország egyik legjobb térségi kártyáját vezetjük be, mely rengeteg kedvezményt biztosít majd az Orosházán élőknek is. A terveink szerint 2018 tavaszától a dél-békésiek számára ingyenesen igényelhető kártyával a felhasználók olcsóbban vásárolhatnak majd a boltokban, a szolgáltatóknál kedvezményekhez juthatnak, csatlakozhatnak rendkívüli akciókhoz, de a koncepció szerint lehetőség lesz a kártyával csekket befizetni, vagy telefont feltölteni. Az orosházi vállalkozások, szolgáltatók is komoly előnyökhöz juthatnak, például ingyenes kártyaelfogadó terminálhoz, egyedi marketinghez és magasabb egyéb bevételhez minden egyes tranzakció után – sorolja a kedvezményeket Simonka György. Dél-Békés országgyűlési képviselője hozzáteszi: az orosháziak részvételével is megerősített dél-békési összefogás, a „Calendula Szövetség” egyik legfőbb eddigi sikere a Calendula Kártya koncepciójának kidolgozása.

Simonka György szerint a Calendula Kártya mindenki számára előnyös (Archív fotó: Gábriel János)

A pillanatnyi állás szerint 16 település – köztük Orosháza is – 120 vállalkozásával indul a program, amelyet a későbbi fázisban Dél-Békés összes városára és községére ki szeretnének terjeszteni, az egyeztetések jelenleg is zajlanak, még lehet csatlakozni a Calendula Kártya nyújtotta kedvezményrendszerhez.

 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.