- hirdetés -

A hatékony együttműködés érdekében ismertették a helyi foglalkozási paktum részleteit a vállalkozókkal november 29-én. Emellett kötetlen beszélgetés formájában mérték fel a résztvevők igényeit.

A 300 millió forint keretösszegű helyi paktum a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében jött létre, a legfőbb célja, hogy Orosházán, illetve a járás területén enyhítse a munkaerő-piaci problémákat, elsődlegesen a hátrányos helyzetűekre és a munkanélküliekre fókuszálva, és erősítse a foglalkoztatást. A konzorciumvezető Orosháza önkormányzata, partnerei a Békés Megyei Kormányhivatal, a Békés Megyei Önkormányzat, a Jövő Építők TDM Közhasznú Egyesülete és az Európai Uniós Társadalmi Célú Nonprofit Kft.

A paktum előnyös a cégeknek is, a részleteket fórumon ismertették (Fotó: Rajki Judit)

A paktum lehetőségeiről, előnyeiről kaptak tájékoztatást az Alföld Gyöngye Hotelban azok a helyi és környékbeli vállalkozók, akik a munkavállalók mellett szintén kedvezményezettjei lehetnek a helyi paktumnak.
– A célok között szerepel, hogy olyan képzések valósuljanak meg, melyek a helyi igényeken alapulnak. Fontos, hogy egy reakcióterv készüljön, amit meg tudunk valósítani és utána bővíteni – hangsúlyozta Elekes Lajos.

Az alpolgármester elmondta, hogy a párbeszéd megvan, a munkáltatók megtalálhatják számításukat ebben az együttműködésben.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.