A megyében Orosháza az első – Új helyen, kényelmesebben intézhetik adóügyeiket

A megyében először Orosházán nyílt Nemzeti Adó- és Vámhivatal-ablak november 29-én. A jövőben a kormányablakban lesznek intézhetők az adózással kapcsolatos ügyek.

Jövő év végéig összesen kilencvenegy kormányablakban nyílik adóügyi ügyfélszolgálat országszerte – jelentette be júniusban Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Az adóügyeket november 29-től városunkban is az Orosházi Járási Hivatalban található kormányablakban intézhetik az ügyfelek. Ünnepélyes átadón jelentették be a szolgáltatás indulását, ahol Simonka György országgyűlési képviselő mellett jelen volt dr. Takács Árpád is. A Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta, hogy a NAV nagyon fontos lépést tett az állampolgárok érdekében.

– Összefogásukkal a két állami szervezet adóigazgatási szempontból valóban ablakot nyitottak az állampolgárok felé, melynek fő célja az ügyfélbarát szolgáltatás – hangsúlyozta a kormánymegbízott.

Ezentúl kényelmesen, egy helyen intézhetők az adóügyek (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– Nagyon fontosnak tartottuk, hogy egy helyen az állampolgárok egy közigazgatási szervezeten belül tudják elintézni a dolgukat – ezt már a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója fogalmazta meg az OrosCafénak.

Kovács Tamás hozzátette, hogy ezentúl lényegesen könnyebb lesz az adóügyintézés. Bár az elmúlt időszakban folyamatosan bővült az interneten elvégezhető adóhivatali teendők köre, sokan még mindig a személyes ügyintézésben bíznak a leginkább. Ezért szükséges, hogy az adóhivatal szolgáltatásai könnyen, az ügyfelekhez a legközelebb elérhetőek legyenek.

A közeljövőben további NAV-ablakok nyílnak

Megtudtuk, Orosházán két ablakban várják az ügyfeleket, ahol bejelenthetik adataik változását, leadhatják különféle nyomtatványaikat, kérelmeiket, bevallásaikat, kérhetnek csekket, nyomtatványokat, rendelkezhetnek állandó meghatalmazottjukról és a NAV segíségével kijavíthatják, önellenőrizhetik a bevallásukat. Nem csak a folyószámla aktuális állásáról, hanem szinte minden témakörre kiterjedő tájékoztatást kérhetnek és kaphatnak a NAV szakembereitől.

Az eseményen kiderült, hogy decemberben Szarvason, Mezőkovácsházán, Szeghalmon és Sarkadon, majd januárban Gyulán és Békésen. Ezeken a településeken eddig nem volt ügyfélszolgálata a NAV-nak így a jövőben az ügyfelek ezeken a helyeken személyesen intézhetik adó ügyeiket.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás