A nevetésre nem volt orvosság

Nagy sikerrel zárult az Őszi Színházi esték, amely a Család ellen nincs orvosság című komédiával várta a nagyérdeműt november 27-én a Petőfi Művelődési Központba. A közönség egy emberként nevetett fel az abszurd, sokszor lehetetlennek tűnő helyzeteken.

A Páratlan páros 1-2. szerzője, Ray Cooney fergeteges komédiáját hosszú évek óta nagy sikerrel játsszák az egész világon. A kecskeméti Katona József Színház előadásának címszerepében a Jászai Mari-díjas Cseke Péter érkezett Orosházára. A színészt november 24-én Bács-Kiskun Megyei Prima díjban részesítették, “Magyar színház-és filmművészet” kategóriában.

A londoni Szent Péter kórház orvostársalgójában játszódó komédiában egymást érik a viccesebbnél viccesebb fordulatok. Dr. David Mortimore neorológus (Cseke Péter) éppen egy fontos nemzetközi konferencia beszédre készül, amikor megjelenik egykori szeretője, Jane Tate (Magyar Éva), aki bejelenti, szerelmük gyümölcséből született egy fiuk. A románc 18 éve történt, amikor a nő ápoló volt a a kórházban, azóta nem is találkoztak. Magával hozta fiukat, Leslie-t (Farkas Ádám), aki szeretné megismerni apját. Az orvos már annál kevésbé, hiszen a kórházban tartózkodik a felesége, Rosemary Mortimore (Danyi Judit), aki mit sem tud a történtekről.

Ellenük sem volt orvosság klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

A hazudozás képtelen helyzeteket szül, hogy a feleség meg ne tudja, férje hűtlen volt hozzá. Az orvos megkéri kollégáját, Dr. Hubert  Bonney-t (Kiss Zoltán) aki agglegény, vállalja el helyette az apaságot.  Ebbe ő bele is megy, eközben a főnővért (Csombor Teréz) elkábítják és kiesik az ablakból. Az őrmester (Pál Attila) próbálja kibogozni a cselekmény szálait, ami közel sem egyszerű feladat, hiszen az orvosok beöltöznek, hogy a főnővér helyett tegyenek vallomást.

Nehéz is lenne leírni mindazt a vicces és abszurd helyzetet, amibe a hazugságaik miatt keveredtek. Egy biztos, a közönség rekeszizma meg lett dolgoztatva a két részes előadáson, szem nem maradhatott szárazon a nevetéstől.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás