ONKC: Hajdúnánáson javíthatnak

Idegenben folytatja az OXXO Energy Orosházi NKC az NB I/B-s bajnokságot. Szombaton Hajdúnánáson javíthatnak a múlt heti találkozó után Som Ildikóék.

Kellemetlen ellenfélhez, a Hajdúnánáshoz látogatnak a 11. fordulóban az orosházi női kézilabdázók. Az hajdúságiak eddigi mérlege tíz mérkőzés után négy győzelem, egy döntetlen és öt vereség, ez a teljesítmény a tabella nyolcadik helyéhez volt elegendő. Jól kezdték a bajnokságot, hiszen rögtön a második fordulóban legyőzték a Szent István OTP együttesét, de szoros mérkőzést játszottak Egerben is. Legutóbb Hódmezővásárhelyen játszottak döntetlen. Az ONKC számára a közelmúltból jó emlékeik lehetnek, hiszen az előző idényben idegenben 15, itthon pedig kilenc góllal múlták felül a Hajdúnánást. Ebben a szezonban egy teljesen más találkozó lesz, hiszen a ellenfelünk erősödött az elmúlt évhez képest. Többek között a jelenlegi legjobb góllövő, Lévai Zsófia is a nánásiakat erősíti.

Mindenkire szükség lesz

Nem jó előjelekkel várhatja az idegenbeli bajnokit az orosházi gárda, hiszen múlt héten hazai pályán maradtak alul a Szent István OTP ellen, ezzel megszakadt a hat meccs óta tartó veretlenség széria. Akkor több játékos mélyen a tudása alatt kézilabdázott. A hétvége remek alkalom a javításra.

– Semmiképp sem engedhetjük meg magunknak azt a gyenge játékot, amit a SZISE ellen. Így is szoros mérkőzést tudtunk játszani, de játékosaimtól többet vártam. Bebizonyosodott hogy egy-két jó teljesítmény nem elég, mindenkire szükség van. Nem lesz ez másként a Hajdúnánás ellen sem. Nehéz találkozó vár ránk – fogalmazott a mérkőzés előtt Papp László, vezetőedző a klub honlapján.

Az összecsapást november 25-én, 18 órától Hajdúnánáson a Somorjai László Sportcsarnokban rendezik.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás