- hirdetés -

Ahogyan a sokszor fagyos utak a tél, a sáros útburkolatok nem ritkán az ősz velejárói, főképp olyan szakaszokon, ahol mezőgazdasági gépek is közlekednek. Utánajártunk, mit ír elő a KRESZ sárfelhordás esetén.

Talán nincs is az autóval közlekedők között olyan, aki ne futott volna már rá az aszfaltot vastagon borító sárrétegre. Orosházát akár Gádoros, akár Tótkomlós vagy Nagyszénás felé hagyjuk el, nagy eséllyel találkozunk ilyen balesetveszélyes útszakaszokkal.
– Pár napja sötétben szaladtam bele, fel sem tudtam készülni rá, egyszer csak éreztem, hogy nem tapad úgy az autó. Több száz méteren keresztül tiszta sár volt, néhol akkora darabokkal, hogy ütötte az alvázat – háborgott egy gádorosi férfi hozzátéve, amióta esik az eső, rendszeres a probléma.

A felelősség kérdését tisztázandó, a rendőrséghez fordultunk. Kiss Rozália főhadnagy kíséretében felkerestük a helybeliek által csak Eötvös-kanyarként ismert szakaszt. Ott jártunkkor is tisztán látszott az előző esti felhordás nyoma, a külső ív szélét pedig vastagon borította a sár.
– Ez itt életveszélyes – közölte azonnal a főhadnagy. – Ha valaki ebbe belemegy, szerintem a szántóföldön találja magát nagyon gyorsan, esetleg a két villanykaró valamelyikének ütközik neki – tette hozzá.

A sár legtöbbször az útra potyog és ott is marad (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Mint kiderült a sarat letakarítani annak a kötelessége, akinek a járművéről az útra kerül. A KRESZ 63. paragrafusa írja elő, hogy amikor földútról szilárd burkolatú útra hajt a járművezető, a gépkocsira vagy mezőgazdasági gépre tapadt sarat el kell távolítani.
– Hogy ezt saját maga teszi vagy van egy-két segítője, akik lapáttal letakarítják, az mindegy. A mellettünk lévő területen ez nem történt meg, ezért értesíteni fogjuk a közút kezelőjét, mert ez a leggyorsabb megoldás – tájékoztatott Kiss Rozália, majd valóban felhívta az illetékes közutas szakembert és bejelentette a helyszínt.

Fokozott ellenőrzés az érintett szakaszokon

Elmondta azt is, hogy korábban a földutak és az aszfaltozott utak kereszteződésénél rázóterületeket alakítottak ki, amelyek a megszabadították a járműveket a rájuk tapadt föld nagyobb részétől. Mostanra azonban ezek jórészt elkoptak, így szinte az összes sár az úton landol, a mezőgazdasági gépeket vezetők ugyanis a legritkábban takarítanak maguk után.

Azokat a területeket, ahol gyakori a sárfelhordás, a rendőrség fokozottan ellenőrzi, így Pusztaföldvár, Kaszaper, Tótkomlós és Gádoros felé is felbukkanhatnak a járőrök. Ugyanakkor a főhadnagy arra is felhívta a figyelmet, hogy az autósok saját maguk szintén sokat tehetnek a testi épségükért, ha számítanak a balesetveszélyre és az út-, illetve látási viszonyoknak megfelelően közlekednek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.