Kifizeti a nyelvvizsgákat az állam

Minden 35 év alatti fiatalnak megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől. Még akkor is, ha a hallgató már rendelkezik akár egy, akár több nyelvvizsgával.

Ösztönözni szeretné a fiatalokat a kormány a legfeljebb 34 500 forintos támogatással, céljuk, hogy a fiatalok tanuljanak meg több nyelvet, ne álljanak meg egy nyelvvizsgánál – hangzott el A hallgatói mobilitás stratégiai jelentősége a felsőoktatás nemzetközivé válásában címmel, Debrecenben tartott konferencián.

Az előadáson Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család és ifjúságért felelős államtitkára a célkitűzések között kiemelte, 2023-ra szeretnék elérni, hogy a felsőoktatásban tanuló hallgatók 20 százaléka egy minimum 15 kredit értékű tanulmányúton vehessen részt. Ez az arány jelenleg 11 százalékon áll.
– Támogatjuk, hogy a magyar fiatalok külföldön szerezzenek tapasztalatot, ennek elengedhetetlen feltétele a nyelvismeret, bizonyítéka a nyelvvizsga – tette hozzá Novák Katalin.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma évente több, mint 14 milliárd forint európai uniós és hazai forrást fordít a magyar fiatalok mobilitására, ami 17 ezer magyarországi és ezer határon túli magyar fiatalt érint.

–  Mivel a második nyelvvizsgámat szeretném megszerezni a közeljövőben, így nagyon örülök egy ilyen lehetőségnek. Egyébként is szeretnék még egy-két nyelvet megtanulni a későbbiekben is. Ha pedig sikerülne bekerülnöm az egyetemre még akár egy külföldi tanulmányút is szóba kerülhet, amihez szintén jól jöhetnek ezek az ismeretek – árulta el Keresztes Fanni, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás